Több mint 45 ezren menekültek el az elmúlt tizenegy napban Moszulból

Külföld

Kedden jelentette be az iraki hadsereg egyik szóvivője, hogy

Moszulban egy elitalakulatuk visszafoglalta a legfontosabb kormányzati épületeket az Iszlám Államtól.

Az éjszakai akcióban a kommandósok tíz dzsihadistával végeztek. Délre azonban már arról érkeztek hírek, hogy az Iszlám Állam heves ellentámadásokat indított, s a kormányerők már nem tartják ellenőrzésük alatt a komplexumot. A beszámolók szerint több iraki katonát megöltek, többet megsebesítettek, a bentlévőket körülzárták.

A kormányerők januárban száznapos harc után foglalták el Moszuli keleti felét, majd február 19-án megindították rohamukat a Tigris folyó nyugati partján fekvő területeken is.

AFP PHOTO / ARIS MESSINIS
AFP PHOTO / ARIS MESSINIS
AFP PHOTO / ARIS MESSINIS
AFP PHOTO / ARIS MESSINIS
AFP PHOTO / ARIS MESSINIS
AFP PHOTO / ARIS MESSINIS
AFP PHOTO / ARIS MESSINIS
AFP PHOTO / ARIS MESSINIS

Az Iszlám Állam kiűzése a város nyugati feléből hatalmas menekülthullámot indított el, a Nemzetközi Migrációs Szervezet szerint

az elmúlt tizenegy napban több mint 45 ezren hagyták el a várost.

Tavaly október 17. óta, mikor az Egyesült Államok vezette koalíció megindította offenzíváját a terrorszervezet iraki központja ellen,

több mint 206 ezer ember menekült el Moszulból.

Martyn Aim/Getty Images
Martyn Aim/Getty Images
Martyn Aim/Getty Images
Martyn Aim/Getty Images
Martyn Aim/Getty Images
Martyn Aim/Getty Images
Martyn Aim/Getty Images
Martyn Aim/Getty Images