18

Figyelem, felnőtt tartalom!

Az általad letölteni kívánt tartalom olyan elemeket tartalmaz, amelyek a kiskorúakra káros hatással lehetnek.

Sok nő és gyerek halt meg a polgárháború legsúlyosabb vegyifegyver-támadásában Szíriában

Külföld

A londoni központú Emberi Jogok Szíriai Megfigyelőközpontja közölte először kedd délelőtt, hogy

mérges gázzal hajtottak végre légicsapást kedden Szíria északnyugati részén fekvő Idlíb tartomány Han Sejkun településén.

A beszámolók szerint a helyi kórházat ért találat után az emberek fulladozni és hányni kezdtek, többen elájultak. Az áldozatoknak habzott a szája. Az OSDH szerdai adatai szerint

a vegyifegyver-támadás következtében legalább hetvenketten meghaltak.

Köztük 17 nő és húsz gyermek. Idlíb tartomány egészségügyi vezetője, Munzer Halíl szerint a támadásban szarint és klórgázt használtak.

Az ENSZ azonnal bejelentette, hogy a Szíriával foglalkozó vizsgálóbizottsága nyomozást indít a vegyifegyver használat és az egészségügyi létesítmény elleni támadás ügyében, mert mindkettő háborús bűntettnek és az emberi jogok súlyos megsértésének minősül. A bizottságot vezető Paulo Pinheiro hangsúlyozta, hogy

"az ilyen támadások elkövetőit feltétlenül azonosítani kell, és felelősségre kell őket vonni."

Az ENSZ Biztonsági Tanácsa szerdára rendkívüli ülést hívott össze a gáztámadás miatt, ami az eddigi információk szerint a legsúlyosabb kimenetelű az ország polgárháborús történetében.

A Fehér Ház és az Európai Unió is Aszad elnököt és a szír kormányt tette felelőssé a vegyifegyver-támadásért. A Fehér Ház szóvivője, Sean Spicer kijelentette, hogy a gáztámadás

"elítélendő és a civilizált világ nem teheti meg, hogy nem vesz tudomást róla".

Az EU kül- és biztonságpolitikai főképviselője, Federica Mogherini szerint

"a Bassár el-Aszad elnök vezette rezsim felelős a Szíriában kedden elkövetett feltételezett vegyifegyver-támadásért."

A damaszkuszi hadsereggel szövetséges Oroszország védelmi minisztériuma tagadta, hogy köze lenne a támadáshoz. Igor Konasenkov vezérőrnagy szerint a szíriai légierő nem vegyi támadást hajtott végre, hanem a felkelők egy nagy fegyverraktárát támadták, és ennek a területén voltak olyan műhelyek, ahol mérgező anyagokkal töltött tüzérségi lövedékeket szereltek össze. Ezt a felkelők egy vezetője később cáfolta. A Szabad Idlíbi Hadseregének parancsnoka, Haszan Hadzs Ali szerdán a Reuters-nek azt mondta, hogy a területen nem volt semmilyen katonai állásuk, hazugság az orosz állítás. A BBC-nek helyi újságírók szintén arról számoltak be, hogy Han Sejkun-ban nem állomásoztak csapatok.

A 2011 márciusa óta tartó polgárháború során többször érkeztek hírek mérges gázok bevetéséről, annak ellenére, hogy a kormány 2013-ban ratifikálta a vegyi fegyverek tilalmáról kötött nemzetközi egyezményt.

Mohammed Karkas / Anadolu Agency
Mohammed Karkas / Anadolu Agency
Mohammed Karkas / Anadolu Agency
AFP PHOTO / Omar haj kadour
Mohammed Karkas / Anadolu Agency
AFP PHOTO / Omar haj kadour
AFP PHOTO / Mohamed al-Bakou
Cem Genco / Anadolu Agency
AFP PHOTO / Omar haj kadour
AFP PHOTO / Omar haj kadour
Abdulghani Arian / Anadolu Agency


Bahjat Najar / Anadolu Agency
AFP PHOTO / Mohamed al-Bakour
Mohammed Karkas / Anadolu Agency
AFP PHOTO / Mohamed al-Bakour
AFP PHOTO / Omar haj kadour
Sadduldin Zaidan / Anadolu Agency
Kapcsolódó cikkek