Macedónia kedden bejelentette, hogy átnevezte magát Észak-Macedóniára.
Péntekre lecserélték az ország nevét a jelzőtáblákon, a határátkelőknél, a repülőtereken és a vámvizsgálati pontokon, az év végéig pedig minden hivatalos dokumentumon.
Négy hónapon belül megkezdik a rendszámtáblák cseréjét, és az MK felségjelzés helyett NMK lesz. Az útleveleket az év végén cserélik, a központi bank pedig hamarosan elkészíti az új országnevet viselő pénzérmék és bankjegyek kiadásának ütemtervét.
A praktikus és szimbolikus lépések mellett az ország rohamléptekkel indult el a nyugati szövetségi rendszer felé, mert a görög kormány már nem akadályozza a csatlakozását.
A macedón kormány és a NATO múlt szerdán aláírta alá a csatlakozási jegyzőkönyvet, amely szerint Észak-Macedónia a katonai szövetség 30. tagja lehet 2020-ban.
A görög parlament elsőként ratifikálta jegyzőkönyvet, és ezzel lezárult egy majdnem harmincéves folyamat, a görög-macedón névvita néven elhíresült diplomáciai csatározás, amely az utolsó pillanatokig hatalmas indulatokat kavart.
A megállapodás ellen tiltakozó görögök az athéni parlament előtt.
Fotó:
Pavel Onoyko/Sputnik
Görögországban tömegtüntetések voltak egész januárban
Fotó:
Konstantinos Tsakalidis/SOOC
Évtizedes félelem, hogy a macedónok területi követelésekkel lépnek fel, és el akarják foglalni Makedónia görög tartományt
Fotó:
Giorgos Georgiou/NurPhoto
Többször zavargásokba fordult a tiltakozás
Fotó:
Dimitris Lampropoulos/NurPhoto
Fotó:
LOUISA GOULIAMAKI/AFP
Január 25-én szűk többséggel, 153:146 arányban ment át a két kormány közötti megállapodás a görög parlamentben, ennek tapsol Alekszisz Ciprasz miniszterelnök
Fotó:
ANGELOS TZORTZINIS/AFP
Február 6-án a macedón külügyminiszter aláírta a csatlakozási jegyzőkönyvet Jens Stoltenberg NATO-főtitkárral
Fotó:
FRANCOIS WALSCHAERTS/AFP
Zoran Zaev miniszterelnök beszédet mond, amikor először vonják fel a NATO zászlaját a kormány szkopjei székhelye előtt
Fotó:
ROBERT ATANASOVSKI/AFP
Fotó:
ROBERT ATANASOVSKI/AFP
Február 13-án letakarták a Macedónia feliratot a gyevgyelijai határátkelőn
Fotó:
STRINGER/Anadolu Agency
A nagy pillanat
Fotó:
ROBERT ATANASOVSKI/AFP
Az EU érted - olvasható a felirat a szkopjei hóesésben. Észak-Macedónia akár már idén csatlakozhat az unióhoz