„Hatszáz gyermek imádkozott a nemzetért, vezetőiért, a kereszténységért az Országházban”

Tbg
Politika

Ezzel a címmel jelent meg a Magyar Távirati Iroda fotósorozata egy szombati eseményről, amelyhez - azon kívül, hogy közzétettek féltucat fotót - a következő képaláírást közölték:

„Budapest, 2019. szeptember 21. Soltész Miklós, a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára a nemzetért, vezetőiért, a kereszténységért szervezett közös imádságon az Országházban 2019. szeptember 21-én. Összesen hatszáz gyermek imádkozott együtt.”

A nevezett eseményt nem a harmincas években, vagy korábban, hanem éppen ma, 2019 szeptember 21-én tartották meg.

Később egy részletesebb beszámoló is kijött:

Magyarországi újraindulásának tizedik évfordulóját ünnepelte a Pápai Missziós Művek Szent Gyermekség Műve szombaton Budapesten. A Szent István-bazilikában mintegy hatszáz gyerek vett részt a misén, majd látogatta meg az Országházat, ahol közösen imádkoztak a nemzetért, vezetőiért, a kereszténységért.

Az államtitkár arra biztatta a fiatalokat, hogy a felnőtt korra felelősségtudattal készüljenek, először is saját magukért. Ha ezt meg tudják tanulni, magukévá tudják tenni, akkor nagyszerű tagjai lehetnek mind a magyar nemzetnek, mind a kereszténységnek, mind pedig a saját családjuknak: édesapák, édesanyák, vezetők, tanítók, sőt remélhetőleg minél többen papok, szerzetesek, fogalmazott Soltész.

Az államtitkár arra buzdította a jelenlévőket, hogy legyenek büszkék a Szent Koronára, a Parlamentre, valamint vállalják fel a keresztény életmódot, ezzel ugyanis nem veszítenek semmit, sőt rengeteget nyernek. (MTI)

Fotó: Kovács Attila/MTI/MTVA
Fotó: Kovács Attila/MTI/MTVA
Fotó: Kovács Attila/MTI/MTVA