A babócsai focipályát is elöntötte a megáradt Rinya-patak

katasztrófa

Somogy megyében még mindig küzdenek a szombat viharban megáradt Rinya-patak okozta károkkal. Nagyatádon a víz több helyen épületeket, közműveket veszélyeztetett, sőt el is tüntetett egy darabot a 68-as út egyik hídjából, ezért egyes szakaszokon még mindig útzár van érvényben.

Az Országos Vízügyi Főigazgatóság szerint Somogy és Zala megye egyes területein 130-160 milliméternyi csapadék hullott le. A Rinya-patak korábbi legmagasabb vízállása 258 centiméter volt 2010-ben, vasárnap délelőtt viszont 344 centiméteren tetőzött. Zalában 300, Somogyban 63 embert kellett kitelepíteni az esőzések miatt a hétvégén.

Az áradás Babócsára is elért,elöntötte a focipályát is. Az első kép hétfőn, a többi mind kedden készült:

A heves esőzés miatt megáradt Rinya-patak leszakadt hídja a 68-as fõút Böhönye és Segesd közötti szakaszán július 27-én
Fotó: Varga György/MTI/MTVA
Fával megrakott vagonnal terhelik a megáradt Rinya-patak hídját Babócsa és Péterhida között
Fotó: Varga György/MTI/MTVA
.A heves esõzés miatt megáradt Rinya-patak által elöntött terület Babócsán
Fotó: Varga György/MTI/MTVA
Homokzsákokkal védekeznek a megáradt Rinya-patak ellen Babócsán
Fotó: Varga György/MTI/MTVA
Víz veszi körül ezt a babócsai házat
Fotó: Varga György/MTI/MTVA
Víz alá került a babócsai focipálya is
Fotó: Varga György/MTI/MTVA
Kapcsolódó cikkek