Szerda délután Orbán Viktor miniszterelnököt kérdezték a parlamentben az azonnali kérdések órájában, bár sok kérdésre nem tudott érdemben válaszolni, rezsikérdésben például azt ígérte, majd a felesége ad választ később, írásban. De ha értelmezhető válaszok nem is, legalább értelmezhető fotók születtek ma a parlamentben. Németh Dániel képei.
Ott volt például Vitályos Eszter, a Kulturális és Innovációs Minisztérium parlamenti államtitkára.
Illetve Hollik István, akivel egyébként szinte napra pontosan egy évvel ezelőtt jelent meg a hazai gasztrovideózás egyik legerősebb tartalma.
Selmeczi Gabriella és Kocsis Máté szinkronban csodálkoztak és tapsoltak.
A fideszes Dunai Mónika pedig várt.
Ahogy Maruzsa Zoltán is, aki augusztusban még azt mondta, a kormány mindent megtesz azért, hogy hagyományos órarendben, a szokott módon felfűtött iskolákban, zavartalanul folyjon az oktatás az új tanévben.
Amíg Fónagy János a fejét támasztotta...
...addig Kövér László a Magyar Nemzetét és a nyomógombos telefonját igazgatta.
Simicskó István pedig a kezét pihentette.
Csak remélni lehet, hogy eközben Kunhalmi Ágnes és Tordai Bence arra próbáltak rájönni, milyen magazin van Simicskó István előtt. Olyan messziről nem lehetett látni, hogy a Haditechnika magazin legújabb száma.
Selmeczi Gabriella látszólag nem értette, Kocsis Máté viszont érteni vélte, amit Orbán Vitor súgott hátra.
Tíz.
A miniszterelnök egyébként ma arról is beszélt a parlamentben, hogy szerinte úgy lehet életben tartani a postákat, ha azokat átalakítják.
Aztán meg szólt Szabó Tímeának, hogy „ne használjuk a »megdöglesz« szót emberekre”.
Mert Szabó Tímea, a Párbeszéd képviselője a parlamentben az általa „lex Megdöglesz”-nek nevezett szociális törvényről kérdezte Orbán Viktort.
A parlamentben ott volt Rogán Antal is.
És Gulyás Gergely.
Meg Szalay-Bobrovniczky Kristóf.
Tessely Zoltán is teljes pompájában.
A Momentum pedig kockás ingben.
Fekete-Győr András is.
Tállai András túl szorosra kötötte a nyakkendőjét.
Koncz Zsófia továbbra is trendinek érzi a gumikarkötőket.
És már azt is tudjuk, hogy Novák Előd szívesebben használ külön egeret a laptopjához.
Azt mondta, lakhatna rezidencián is, de magánlakásban lakik, és ott úgy él a feleségével ahogy akar.
Juhász Hajnalka KDNP-s politikus főzőműsora, A Politika ízei egy pillanat alatt semmisítette meg Borbás Marcsi egész eddigi életművét.
Zavartalan új tanév.
A miniszterelnök szerint a posta veszteséges vállalat.
Latorcai János leteremtette a Párbeszéd képviselőjét, amikor a szociális törvényről kérdezte a miniszterelnököt.
A törvénymódosítás kimondaná: elsősorban az egyén felelős a saját szociális biztonságáért, és csak legvégül az állam.