„Sólyom László annyira megbecsülte az ajándékba kapott élet értékét, hogy újra és újra meghalt érte”

gyász

„Ha visszatekintünk Sólyom László tartalmas élete különböző, mind okait, mind módját tekintve eltérően meghatározó életszakaszaira, lehetetlen egyetlen jelzőt, legyen az akár a tudós, akár az alkotmányos, vagy éppen az elvhű kiemelni, mert valójában mindezek együtt jellemeznék őt." Úgy folytatta: "lényegtelen a jelző, ember volt, aki egyszeri és megismételhetetlen, és ennélfogva önmagában méltóságteljes érték”

- mondta a volt köztársasági elnökről titkárságvezetője, tanítványa, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Jog- és Államtudományi Karának egyetemi docense. Sólyom László volt köztársasági elnököt a Fiumei úti sírkert 10-es parcellájában, felesége mellé helyezték örök nyugalomra római katolikus szertartás szerint szerdán. Landi Balázs búcsúbeszédében elmondta, hogy

Sólyom László annyira megbecsülte az ajándékba kapott élet értékét, hogy "újra és újra meghalt érte", először felesége, Erzsébet halálát követően.

A volt államfő egymaga és otthon ápolta feleségét, akinek halála megrendítette, ezt követően visszavonult a közélettől, és 75 évesen egyedül, egyhuzamban végiggyalogolta az El Camino hatszáz kilométer hosszú zarándokútját. Felesége elvesztése után két évvel diagnosztizáltak nála betegséget, Sólyom ezt "szolidaritásráknak" nevezte. Landi kiemelte: tudatosan készült a halálra, alig egy év alatt összeállították a Sólyom László életművét magában foglaló háromkötetes gyűjteményes művet, Documenta címmel, miközben, talán legidősebb emberként Magyarországon, megtanult repülőgépet vezetni, majd levizsgázott és pilótaengedélyt szerzett.

A "szolidaritásrák" ezúttal már nem adta meg neki a "szokásos két év türelmi időt"

- mondta búcsúztatójában a titkárságvezető, aki azt is közölte, hogy Sólyom László idén februárban még felgyalogolt a Zengőre. Sólyom László - aki 2005 és 2010 között volt Magyarország köztársasági elnöke - hosszú betegség után, életének nyolcvankettedik évében, 2023. október 8-án hunyt el.

Fotó: Németh Dániel/444
Áder János korábbi köztársasági elnök, felesége, Herczeg Anita és Erdő Péter bíboros
Fotó: Németh Dániel/444
Fotó: Németh Dániel/444
Fotó: Németh Dániel/444
Fotó: Németh Dániel/444
Fotó: Németh Dániel/444
Novák Katalin köztársasági elnök, Schmitt Pál bukott köztársasági és Kövér László házelnök
Fotó: Németh Dániel/444
Kanász-Nagy Máté, az LMP politikusa
Fotó: Németh Dániel/444
Fotó: Németh Dániel/444
Fotó: Németh Dániel/444
Fotó: Németh Dániel/444
Fotó: Németh Dániel/444
Fotó: Németh Dániel/444
Momentumosok
Fotó: Németh Dániel/444
Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter
Fotó: Németh Dániel/444
Schiffer András
Fotó: Németh Dániel/444
Karácsony Gergely
Fotó: Németh Dániel/444
Stumpf István
Fotó: Németh Dániel/444
Lomnici Zoltán alkotmányjogász, Varga Mihály pénzügyminiszter
Fotó: Németh Dániel/444
Fotó: Németh Dániel/444
Fotó: Németh Dániel/444
Fotó: Németh Dániel/444
Fotó: Németh Dániel/444
Navracsics Tibor és Tuzson Bence
Fotó: Németh Dániel/444
Fodor Gábor
Fotó: Németh Dániel/444
Peterfalvi Attila
Fotó: Németh Dániel/444
Fotó: Németh Dániel/444