„Megpróbálkozhatnak vele. De tudjanak róla, hogy minden be van kamerázva, és ha rajta lesznek a felvételen, 65 ezres büntetést kapnak nyilvános vizelésért” - válaszolja a három járőröző határvadász egyike, amikor megkérdezzük, lelőnek-e minket, ha az épület falánál könnyítünk magunkon.
Nincs könnyű dolgunk, mert három óra autózás után már nagyon mennénk vécére, de egyszerűen nincs hol. Ugyanis az ártándi határátkelő összes vécéjét bezárták, miután Románia január 1-jén csatlakozott a schengeni övezethez. Végül megvárjuk, ameddig a határvadászok takarásba kerülnek, és a legközelebbi bokor mögött könnyítünk magunkon.
Mire visszaérünk az autóhoz, a távolban feltűnik a jármű, amire várunk. Befut Gyurcsány Ferenc bérelt lakóautója, amivel a volt miniszterelnök másfél hete járja az országot.
„Jó reggelt. Beszállnak?” - kérdezi Gyurcsány az autóból.
Gábornak nem kell kétszer mondani, már pattan is be az anyósülésre. Én pedig a saját autónkkal követem a Gyurcsány-mobilt. A román oldal második benzinkútjánál állunk meg. A DK elnöke demonstratív tankolást hajt végre. Ugyanis a dízel 20 forinttal olcsóbb Romániában, mint Magyarországon. Miközben veszi a videósa, Gyurcsány egyszerre tankol és beszélget a mellé beparkoló erdélyi kamionossal. Láthatóan élvezi, hogy még Romániában is felismerik.
A tízperces határon túli performansz után Gyurcsány már veszi is az U-kanyart, azonban a román rendőrök még a határ előtt félreállítják a lakókocsit. Valószínűleg életükben először igazoltatnak volt miniszterelnököt. Gyurcsány a magyar oldalon újra kiugrik a kocsiból egy videó kedvéért. A kollégái által Romániában vásárolt élelmiszerek árát hasonlítja össze a magyar árakkal. Természetesen utóbbiak a magasabbak.
A következő állomás a legendás nyírmártonfalvai lombkoronasétány. Azért rakták be a programba, mert DK-s politikus még nem járt ott, Gyurcsány az első. A helyszínen a szomszédos Nyíracsád egyik helyi politikusa várja a pártelnököt. Elmondása szerint egykori SZDSZ-es, és egy debreceni eseményen már találkozott az akkor még miniszterelnökként dolgozó Gyurcsánnyal.
„Hogyne emlékeznék rád? Ugyanúgy nézel ki, mint akkor. Csak én öregedtem meg” - reagál Gyurcsány, mire jót nevetnek.
A lombkoronasétány előtt készül egy újabb videó a közösségi médiára. Gyurcsány mellett a múlt vasárnapi újpesti időközi választást megnyerő Varju László áll, akit a „győztes Varjuként” konferál fel a pártelnök. Varju elmondja, hogy a lombok nélküli lombkoronasétány 60 millió forintba került, Gyurcsány pedig fia állítólagos mondásával reagál.
Légy része a közösségünknek, segítsd az újság működését!
Már előfizetőnk vagy?A DK politikusa harmadszor szerzett parlamenti mandátumot Újpesten. Miután jogerősen elítélték és a Fidesz is kitartóan támadta, a győzelem nagy elégtétel számára. Országos politikai következtetéseket azonban nem érdemes levonni az eredményből.
Csatlakoztunk a Tisza Párt politikusához Zala megyei országjárásán. Támogatói között balost és egykori fideszest is találtunk, és közben megtudtuk, hogy Orbán Viktor „a magtárak védőszentje”. De ideje nyugdíjba mennie, lehet az unokákkal foglalkozni.
A párt Újpesten tartott megemlékezést, ahol jövő vasárnap időközi választásokat tartanak. Dobrev Klára arról beszélt, hogy Orbán „széles mosollyal az arcán masíroz bele az ország végzetébe”.
Na de ki maradt a normalitás? A kapaszkodó a holnaphoz? A sebzetten is tisztességes? Na? Ki?