„Nem került káros anyag a levegőbe, mert az baj lenne, baj meg ugye nincs”

Ózdon a levegőben érezni a tavaszt. Rügyeznek a fák, csicseregnek a madarak, a langymeleg napsugarak alatt haspólóban tolják a babakocsit a fiatal anyukák. A város környéki földeken lángok csapnak fel, az erdőkből sűrű füst szivárog, a talajt feketére festi a korom és a hamu. Minden a megszokott mederben zajlik.

Évtizedes tradíció az Ózdi járásban – Ózd és tizenöt község –, hogy nagyjából januártól áprilisig ismeretlen tettesek a településeket övező területeken több száz hektáron gyújtogatják a füves vegetációt, nádasokat, legelőket, az erdei avart. Ez az időszak a klímaváltozással járó aszály miatt évről évre hosszabb. „Amikor a vegetáció elér egy olyan szárazsági állapotot, hogy meg lehet gyújtani, akkor azt Ózd környékén valaki meg fogja gyújtani” – mondja a 444-nek egy névtelenséget kérő helyi erdőgazdálkodó, akit nevezzünk Ernőnek.

Ami az erre járók számára bizarr és nyugtalanító, az a helybelieknek triviális látvány. Ebben nőttek fel. A kezdeti pánikrohamok után az újonnan ideköltözők is hamar beletanulnak az apátiába, ami sok egyéb társadalmi problémához hasonlóan a rendszer legfőbb válasza a jelenségre. A létszámhiánnyal küzdő rendőrség nem csinál, illetve nem is tud csinálni semmit, a túlterhelt tűzoltóság munkáját a feudális viszonyokból és központosításból fakadó rendszerszintű problémák nehezítik, az önkormányzat pedig úgy tesz, mintha nem tudna semmiről.

Az égetés ódivatú gyepkezelési módszer, amivel fel lehet frissíteni a legelőket, illetve egyes növényfajták szaporítását segíteni, de Ernő szerint itt nyilvánvalóan nem erről van szó. Az állattartás szinte teljesen megszűnt, egy-két ember tart birkát, de a mennyiségük egyáltalán nem indokolja a tüzek számát, ami tavasszal naponta 20-30 is lehet. „Ha egy ilyen füves vegetáció 6-8 évente megég, azt simán kiheveri, ha vannak is egyedi tragédiái, mint a kis pókok pusztulása, nem rendszerszintű ökológiai katasztrófa” - mondja a szakember. „De ha évente történik, az már nagyon komoly flóra- és faunadegradációt okoz.”

Nagy kár keletkezhet a füves, cserjés vegetációkban, a még éppen áttelelő rovarfajokban, kisemlősökben, korán fészkelő madarakban. A helybeliek gyakran látnak megégett, elpusztult állatokat, akár rókát is. A gyújtogatás az erdőkre is veszélyes, az érintett fák egy-egy ilyen esetet még túl tudnak élni, ha csökken is a gazdasági értékük, de egy komoly, a koronát is érintő tűz a pusztulásukat okozhatja. A fák tőrésze is szenvedhet olyan sérülést, amit már nem tudnak „benőni”. „Tudok olyan erdőt mutatni 15-20 éves fákkal, amik tőből eltörnek, mert annyiszor égtek már meg – mondja Ernő. – Hova mész kirándulni tavasszal? Át kell menned Szilvásváradra, mert Ózdon minden le van égve.”

Környékbeli nyaralóból több is leégett, de emberi áldozatokról nem tud senki. Ezzel együtt a környezetszennyező mivolta miatt a tűz biztosan ártalmas az egészségre. A helyiek jellemzően nagy mennyiségben fűtenek szeméttel, gumival, ruhaadománnyal, ráadásul közmű hiányában elégetik a szemetet, ami a felszabaduló káros anyagok miatt alapból sokat ronthat a levegő minőségén, erre tesznek rá egy nagy lapáttal a vegetációtüzek. Ernő elmondása szerint tavasszal Ózd környékén mindennapos, hogy komplett gépjárművek égnek el a nádasokban elrejtve, de pár éve a tűz egy illegális autóbontó telepre is bejutott, felgyújtva még három-négy kocsit. A telep azóta is zavartalanul működik.

A levegő szennyezettségének valódi mértékét nem lehet tudni, mert a katasztrófavédelem furfangosan úgy mér, hogy jó eredményt kapjon. Legalábbis ezt állítja Ignác, egy helyi hivatásos tűzoltó, aki szintén csak álnéven szeretett volna nyilatkozni. „A levegőminőség javítására tett vállalás a kormányunktól jól illeszkedik az EU-s irányelvekhez, viszont a mérés módszertana nincs konkretizálva. Ezek országonként eltérőek, ami nem lenne baj, de mi azt csináljuk, hogy direkt a szél felől mérünk be, amerre nem lehet káros anyag, hiszen elfújja a szél. Így a katasztrófavédelem rendre beméri, hogy nem került káros anyag a levegőbe, mert az baj lenne, baj meg ugye nincs” – mondja. Ez a rendszer természetéből fakad: „A megyében akkor nincs basztatás, meg akkor van jutalom a tiszteknek, ha nincs baj.”

„Miért gyújtogatnak?” – kérdezem egy helyszínt biztosító tűzoltótól Járdánházán, miközben együtt bámuljuk, ahogy közvetlenül a falu szélén, szó szerint az utca végében hegynyi erdő árasztja magából a füstöt. „Fogalmam sincs. Buták” – válaszolja. A kollégái épp tüzet oltanak valahol. A feketéllő sziklafal előtt gyerekek fociznak, miközben a családok az utcában parkoló tűzoltóautó társaságában élvezik a napsütéses szombat délutánt. Egy legfeljebb hároméves gyerek öngyújtót szopogat, amíg rá nem szól a bátyja.

Borsod Európa legszegényebb térségei közé tartozik, generációk nőnek fel mélyszegénységben. Ózdon és vonzáskörében komplett családok csak abból tudnak megélni, hogy eladják a vérplazmájukat a Plazmatikumnak. Egy közkeletű elmélet szerint a gyújtogatásnak is a pénzszerzés a célja: ha sikerül eltüntetni az útból a gazt, könnyebb észrevenni és levadászni a szarvasokat, majd eladni az agancsukat. De nem találok helybelit, aki ennek a valóságtartalmát meg tudná erősíteni.

Hogy kik gyújtogatnak, az attól függ, hogy kit kérdezünk. Az egy éve itt élő, görkorcsolyázó holland kislányok szerint „hajléktalanok, akiknek nincs jobb dolguk”. Egy bicikliző hétéves szerint annak a háznak a lakója, amelyik a legközelebb esik hozzánk. „Nincs ez így jól. Az élővilág meg minden. Ez a tévében lesz?” – kérdezi tőlem három kamaszfiúból az egyik, akik megigézve nézik a több méter magasra felcsapó lángokat egy Ózdhoz közeli nádas mellett. Az elkövetők kilétéről nem ejtenek szót, és nem tűnik jó ötletnek, hogy tovább forszírozzam a kérdést.

A legpontosabbnak tűnő választ egy utcán tébláboló serdülőkorú lánytól kapom.

– Kik gyújtogatnak?
– Itt? Mindenki.

Ignác szerint a gyújtogatásokat gyerekek követik el: „egyértelmű időbeliség figyelhető meg az utolsó kicsöngetés és a tüzek keletkezésének ideje között. Ez olyan mint a fogócska: felgyújtja, kimegyünk. Ti voltatok? Nem, bácsi. Ez megy egész nap, oda-vissza, hetekig.” Az esetek 10-20%-a olyan mezőgazdászok, földtulajdonosok műve, akik így megspórolnak egy-két kaszálást – ez Ernő, az erdőgazdálkodó szerint „elfajzott szokásjogként” maradt itt azokból az időkből, amikor a módszernek még volt létjogosultsága. Ezek a gazdák előszeretettel bízzák a piszkos munkát másra, borért, csokiért, de Ignác olyanról is tud, aki több karton gyufát osztott szét a gyerekek között. Ernő szerint gyakran unalomból gyújtogatnak. „Odamegy két tűzoltóautó, meg két erdészautó, aztán 20-30 gyerek lóg a fecskendőről, mert végre történik valami" – mondja. Jellemző funkció a bosszúállás is: „Azt minden erdőgazdálkodó érzi, hogy ha valahol sokszor szólsz a falopás miatt, akkor biztos, hogy ott gyújtogatni fognak tavasszal.”

Dénes, az arlói nyugdíjas közvetlenül egy hatalmas vegetációs terület mellett lakik, amit évente leégetnek, egyszer a kerítése is felgyulladt. Állítása szerint tudta, kik voltak, de az elkövetőkkel nem mert konfrontálódni, mert „ha szólsz, a vasvillát beléd verik”. Nem látja értelmét hívni a rendőröket, mert úgysem csinálnak semmit, bezzeg, amikor gyerek volt. „Ha zsinatoltunk, a rendőrök lekevertek két pofont, ami semmi nem volt ahhoz képest, amit otthon kaptunk” – nosztalgiázik Dénes.

Arló legszélén egy háromfős család – apa, anya és egy óvodáskorú gyerek – a háza kertjében a kerítésre támaszkodva figyeli a tüzet. A szülők azt mondják, a kislányuk már nem meri használni a bicikliutat, mert körülötte mindent fel szoktak gyújtani. Nem látják értelmét értesíteni a rendőrséget, mert mire kiérnek, az elkövetők hazamennek. Egy másik feljelentést tevőt állítása szerint egyszer azzal ráztak le a borsodnádasdi rendőrőrsön, hogy „népszokásról” van szó. „Mi évek óta nem teszünk feljelentést, teljesen fölösleges, hogy visszajöjjön két hét múlva azzal, hogy a nyomozás során nem sikerült semmit megállapítani, meg hogy még utána morogjanak is a rendőrök, hogy rontjuk a statisztikát” – számol be élményeiről egy névtelenséget kérő helybéli.

„Az Ózdi Rendőrkapitányság évek óta nem működik, csak arra van, hogy az ügyek el se induljanak, mert csak felesleges papírmunka van velük, így a javuló statisztika miatt majd megint megdicsérhetnek néhány dilettáns lojalitáskapitányt” – vélekedik Ignác. Szerinte „ez a gyermekprostitúciótól kezdve a családon belüli erőszakon át minden nehezen fogható esetre igaz, csak és kizárólag az a jogszabály hangzik ilyenkor el, amire hivatkozva mondhatják, hogy ez nem a rendőrség feladata.” Ernő egyetlen példát tud mondani, hogy valakit sikerült megfogni az elmúlt tíz évben. „Egy részeg ötvenes csávó totál magán kívül dobálta el a gyufát. Ennyi.” Ugyanakkor az utca rendőrével nincs különösebb baj azon kívül, hogy kevesen vannak.

„Az Ózdi Rendőrkapitányság mindenkor megteszi a szükséges intézkedéseket, ahol felmerül személyi felelősség a megkeresésében említett vegetációs és avartüzek esetében” – írja a rendőrség a kérdéseimre küldött válaszlevelében. Mindazonáltal saját bevallásuk szerint tavaly senkit sem sikerült ezzel kapcsolatban felelősségre vonni: „egyébként az elmúlt évben a rendőrkapitányság ezen tárgykörben egy esetben indított büntetőeljárást környezetkárosítás miatt, amely eljárás az elkövető ismeretlen volta miatt felfüggesztésre került. Kollégáim minden bejelentést komolyan vesznek, reagálnak a jelzésekre, és az egyes esetekhez igazodó differenciált intézkedést foganatosítanak.”

A tűzoltás folyamata is jellegzetes helyi látványosság. A vegetációtüzek jelentős részét nem lehet vízzel oltani, mert a tűzoltóautó a borsodi dimbes-dombos terepen elakad, ezért egy adott helyszínen általában három-négy tűzoltó sétál fel-alá, és lapátokkal csapkodja a tüzet, hogy megakadályozza a továbbterjedését. A módszer működik, csak fárasztó, monoton és lassú. Praktikusabb alternatíva a lombfúvók használata lenne, ennek könnyű, kézi verziójának a beszerzését Ignácék éveken át kérték a megyei katasztrófavédelemtől. Hiába. Végül megkapták a Stihl legnagyobb, víztartályos modelljét, ami teljesen alkalmatlan, hogy olyan dimbes-dombos területen használják, mint Ózd környéke. „Egy ilyet üresben felsétáltatni a hegyen a legkeményebbeket is leülteti közülünk, és akkor még el se kezdtünk dolgozni vele. Víz meg nincs is benne. De ha az Alföldön bevált, akkor jó lesz ide is, mert ugye nincsen baj.”

Az ózdi tűzoltóság működése megyei szinten, pénzügyileg és taktikailag is központosított, tehát szakmailag mindent a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság határoz meg, amelyet az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) felügyel. Ezzel Ignác szerint az a probléma, hogy a rendszer nem képes figyelembe venni a helyi sajátosságokat, speciális megoldásokat rendelve azokhoz. „A kellően magas pozíciók megszerzésénél már csak a lojalitás számít, aminek az az eredménye, hogy elkenjük a hibákat” – mondja a tűzoltó. „A helyi aggályok legfeljebb a megyei szintig jutnak el, amelynek ezekre a default válasza, hogy nincs pénz, oldjátok meg. Mert a megye akkor van megdicsérve, ha minden rendben van, és így jutunk el megint oda, hogy nincs is semmi baj.”

Jellemző, hogy éveket kell várni a szükséges taktikai vagy felszerelésbeli változtatásokra, ha egyáltalán megtörténnek, és akkor is „rendre valami dilettáns OKF-irodaszökevény tollából származnak, aki életében nem volt terepen soha”.

A tűzoltók egyszer kaptak egy terepjárót, de utcai gumival, ami szintén majdnem használhatatlan ezen a terepen. Máskor azt a választ kapták, hogy sétáljanak. „Ami nem baj, mert szép a táj megégve is, de amíg én a kopáron sétálok kilométereket, addig a városban – ami a 9. az országban magas épületek tekintetében – a kis 3 éves Katika a tengerimalacát szorongatva fog bennégni a lakásban, mire odaérünk” – mondja Ignác. Az új eszközöket egyébként „csapatpróbázni” kell, tehát működés közben tesztelni. A frissen beszerzett R13 védőruha például megbukott a csapatpróbán, de mivel már meg volt rendelve, ezért átírták a jegyzőkönyveket. Ignác elmondása szerint „Ózdon is égett meg kolléga a használata közben, mert a legtöbb bajtárson ilyen ruha van.”

Papíron a vegetációtüzek léptéke 2023 óta drasztikusan csökkent: míg 2022-ben Ózd környékén 85 olyan tűzeset volt, ami meghaladta az 1 hektár területet, 2023-ban már csak 9. Ennek az az oka, hogy az 1 hektárt meghaladó esetek plusz több oldal felesleges papírmunkával járnak, ami Ignác szerint napi 12+ káresetnél lényeges igazán. „Ezért ami csak lehet, 1 hektár alatt, jellemzően 0,9 hektárként van elkönyvelve. Ez azért jó, mert így sok van, de kis területen. És akkor ugye nincs baj. Amikor erősítést kérünk, a megye megtiltja, hogy napi 100 hektárnál többet mondjunk be, mert akkor baj van, baj meg nem lehet. Több embert amúgy sem tudnak küldeni, mert egész Borsod megye kint van a hegyen, és minden egyes szolgálatot teljesítő tűzoltó csapkodja a semmit.”

Megpróbáltam elérni Ózd polgármesterét, Janiczák Dávidot, hogy kérdéseket tegyek fel neki, de csak a titkárnőjével sikerült felvennem a kapcsolatot, aki miután továbbította a kérésemet a téma megjelölésével, egy napra rá visszahívott.„A polgármester úr nem tud ilyen tűzesetekről” – mondta. Szerencsére nincs semmi baj.