Ülök a Bikás téri domb tetején, egyszer csak elgurul mellettem egy kisgyerek zöld pólóban, lent az anyukája aggódva nézi sült kolbásszal és mi hazánkos lufival a kezében. Pislogok kettőt, a színpad előtt állok, ahol ugyanez a kisgyerek most az apja mellett tapsol, ahogy Toroczkai László harsogja a mikrofonba: „Minket nem érdekelnek sem a politikusok magánügyei, (...) minket egyetlen dolog érdekel, hogy mi lesz a magyarsággal, csak ezért politizálunk!” Körbenézek, tele a színpad előtti tér és jóval többen vannak a párt majálisán, mint tavaly ilyenkor, pedig már akkor is sokan voltak.

Visszanézek az apja nyakában ülő kisgyerekre, hátán a felirat: „Hazaszeretet, Közösség, Hagyomány, Pajtárs Mozgalom” – eszembe jut, hogy tavaly ámulva néztem végig, ahogy a Mi Hazánk kisgyerekekből álló mozgalmának tagjai előadnak egy kiskatonai indulót. Akkor még alig volt pár zöldpólós kissrác, most lépten nyomon beléjük botlok, és a toborzó sátornál is nagy a sor.

Magamhoz térek, felkelek a földről, magára hagyom a mellettem bőszen zsidózó bajuszos bácsit. A Mi Hazánk elnöke épp az újságírókhoz szól, hogy jól jegyezzék meg, amit most mondani fog. Megállok, megpróbálom jól megjegyezni.