Elon Musk hozta a formáját, és határtalan magabiztossággal jelentette be tegnap Los Angelesben, hogy végre itt a hiányzó láncszem, a házi akkumulátor, ami minden problémát megold.
Álcuki Volgatörténet.
Mégsem robbanótestet találtak Budapesten a koraesti órákban, hanem valami mást. A környék és a 444 szerkesztősége felszabadult, a forgalom zavartalan.
Első fokon, őssejtbiznisz miatt. Egyebek között emberi test tiltott felhasználása és kuruzslás bűncselekményében mondták bűnösnek Fásyt és hét társát.
A fideszes közgyűlés arra kéri a kormánypártot, hogy a kiemelt üdölőövezetek kapjanak felmentést a vasárnapi zárvatartás alól.
Mire felszállnak a lélekvesztőkre a menekültek, addigra sokukat már megkínozták, megerőszakolták, éheztették és szomjaztatták az embercsempészek.
Új ízekre nyitunk, a sós pálcikát meg egyre drágább gyártani.
Az olvasott pornó egy francia újításnak köszönhetően az eddigieknél jóval élvezetesebb lehet a közeljövőben.
A rákos beteg férfi hiába rohant a rendőrökhöz, nem kapott segítséget.