Egyéb

Balog Zoltán: Magyarország mindent megad a menekülteknek, csak ők rossz helyen várják

Balog Zoltán eligazította mindazokat, akik tiszta szívből segíteni szeretnének a menekülteken.

Rényi Pál Dániel
Egyéb

Tusk: Megértem, hogy nem mindenki rajong Orbán megoldásaiért

Itt a teljes szöveg, amivel az Európai Tanács elnöke délelőtt fogadta a magyar miniszterelnököt. Kioktatás szolidaritásból, kereszténységból.

Magyari Péter
Egyéb

Így pocsékoltak el nagyon sok EU-s pénzt

Százmilliók mentek kárba úgy, hogy olyan cégek kapták meg, amelyek aztán később becsődöltek. Köztük van egy olyan vállalkozás, amelynek résztulajdonosát azóta kinevezték az egyik legfontosabb állami cég főnökének.

444.hu
Egyéb

Iszlám chiptune reggelre

Sarkadi Zsolt
Egyéb

Csókolom!

Sarkadi Zsolt
Egyéb

Kellemes vasárnap reggelt!

Sarkadi Zsolt
Egyéb

Együttérzünk a szülőkkel, akiknek a hétvégén élőben kell Violettát nézniük

Nyugatról érte támadás hazánkat: a Disney sorozat sztárja négyszer tölti meg az Arénát.

Botos Tamás
Egyéb

Egyre iskolatáskaszagúbbak a magyar reggelek

Sarkadi Zsolt
Egyéb

A német rendőrök szerint semmi értelme bűncselekményként kezelni az illegális határátlépést

Pedig a magyar parlament épp most akarja megszavazni.

Czinkóczi Sándor
Egyéb

Jó reggelt, Magyarország!

Üdvözöljük olvasóinkat, hamarosan híreket mondunk. Tartsanak velünk ma is!

Rényi Pál Dániel
Egyéb

Egy valamit biztosan megtanultunk a rendszerváltás óta: el lehet menni

Hiába volt nehéz a 90-es években is az élet, mégis el kellett telnie 10 évnek a rendszerváltás után, hogy dobbantani merjen, aki nem érezte itthon igazán jól magát.

Czinkóczi Sándor
Egyéb

Én nem rontom itt tovább a levegőt

Sarkadi Zsolt
Egyéb

Megvan Írország új vörös hajú királya és királynője

A vörös hajúak éves találkozóján ezen kívül szeplőszámlálás és a legvörösebb szakáll megtalálása is programon volt.

Horváth Bence
Egyéb

Jó reggelt, új lett a kenyér!

Sarkadi Zsolt
Egyéb

Lázár János megint mást mond, mint Orbán Viktor

Lázár János váratlanul interjút adott a Vásárhely TV-nek és megint húzott egy-két merészet.

Rényi Pál Dániel
Egyéb