Cinque Terrében elegük lett a tömegből.
Mert most már alig akad család a faluban, ahol disznót tartanak. De a Gróf Károlyi Fernanda Falufejlesztő és Hagyományőrző Egyesület még őrzi a hagyományokat.
Pest megyében történt meg a csoda.
Hátha ettől elözönlik a turisták a városkát.
A cigaretta ugyan baromi ártalmas, de csökkenti az étvágyat és fokozza az anyagcserét. Egy új kutatás szerint azért is van több elhízott ember, mint korábban, mert sokan teszik le a cigit.
Egy sminkes csapat változtat át egy férfit hétféle zombivá.
Akinek már a melegházasság is sok volt, készülhet a következő körre: egyre több fiatal nő választja a szologámiát, vagyis az önházasságot.
A velük foglalkozó szakemberek szerint semmiképpen sem azzal, hogy megbélyegzik őket.
Az Antarktiszon kezdte, végül Ausztráliában nyomta le az utolsót. Nem rossz...
Az a feladata, hogy az éjszakai élet érdekeit nézze, hiszen ehhez sokszor lekezelően viszonyul a hagyományos városvezetés.
A Blahától Solymárig tartott a végtelen utazás.
Tegyél le mindent, megjelent a magyar írásbeliség történetének leghosszabb és legaranyosabb társkereső hirdetése. Én majdnem megkönnyeztem! Ez egyszerre egy magányos szív hosszú kiáltása és igazi irodalom.
Egy ausztrál kutatásból derült ki, hogy az alkoholfogyasztók 20 százaléka adja a piás cégek bevételeinek ~80 százalékát.