A Magyar Posta az együttműködéshez az ország egészét lefedő kézbesítési hálózatát biztosítaná.
Pont úgy alakulnak a szabályok, hogy a hálózatüzemeltető vállalatoknak nem kell fizetniük.
A tulajdonában álló cég megvette a résztulajdonában állót, ezzel 852 milliárd dollárra nőtt a Musk-vagyon. Ez a magyar gazdaság 3 évnyi teljesítményének felel meg.
Az ügyletben nemcsak a Nagy Szilárdhoz kötődő magántőkealap bukkan fel, amelynél 100 milliárdnyi állami tőke landolt az utóbbi években, hanem egy fidelitasosból lett milliárdos is.
A kedd éjszaka megjelent kormányrendelet szerint „kiemelt gazdaságpolitikai érdek fűződik” a Bászna Gabona Zrt. felszámolási eljárásával kapcsolatos döntéshez.
A jogszabályból az is kiderül, hogy a tervezett 50 milliárd nem lesz elég a fűtéstámogatásra.
A befektetők merész fogadásokat tesznek Orbán Viktor vereségére, nyugati elemzők ezzel magyarázzák a forint és a tőzsdeindex látványos erősödését.
Az Orbán-kormány síkra száll az orosz gázért, most éppen az Európai Bíróságon.
A Fidesznek kampányoló Digitális Demokráciafejlesztési Ügynökség tavaly júliusban költözött a Green House-ba.
Némi magyarázatot jelent, hogy Yom-Tov Jázmin a Gozsdu-udvart létrehozó Arie Yom-Tov lánya.
Már megint mindenki ellenünk fenekedik! A kormány egyszerre áldozat és hős, amikor a pocsék gazdasági adatokat kell magyarázni.
Tavaly év végén ráadásul már a német gazdaság is jobban teljesített negyedéves bázison a magyarnál.
A kormányzati intézkedések ugyan segíthetnek idén a gazdasági teljesítményen, de ezek eddig sem tudták magasabb fokozatba kapcsolni a gazdaságot.
A Wall Street Journal arról írt elemzést, hogy a kormány mindent egy lapra tett fel az akkuipar támogatásával, és hogy ennek mi lett az ára.
A repülőrajtból csupán 0,3 százalékos éves növekedés lett, ami jócskán elmaradt a kormányzati várakozásoktól és az előző évitől is. Az ipar rettenetes állapotban van. A ma közölt GDP-adat azt jelenti, hogy 2025 végére sikerült a magyar gazdaságnak visszatérnie a 2022 végi szintre.