Több olyan káros élelmiszer van, amiből az uniós átlagnál is többet fogyasztanak a magyarok az adó ellenére.
Lassan két éve tart már a beruházási aktivitás csökkenése, de ilyen rossz mutatókat még a Covid idején se láttunk.
A négyből három blokk teljesítményét jelentősen csökkentik.
Kínai óriások egymás ellen a washingtoni szövetségi bíróságon.
Hiába emelték 6 százalékkal, a nyugdíjak többsége kevesebbet ér, mint tavaly, és idén már semmilyen plusz segítség nem várható.
Azt szeretnék, hogy az elektromos autók mellett olyan üzemanyagokból, mint a bioüzemanyag és az e-üzemanyag is legyen elég, hogy a meglévő, belső égésű autókból álló flották klímabaráttá váljanak 2045-ig.
Szubvencióellenes vizsgálatokat indítanak.
A magyar kormány hétpecsétes titokként őrzi a kínai hitelek részleteit. Az afrikai országok példájából azonban kiderül: Kína trükkös, titkolózó hitelező, és ez felvet néhány kérdést a magyar ügyleteket illetően is.
20,8 százalékról 9 százalékra.
Azt is közölte, hogy az MN becslése szerint az illeték emelkedése idén 0,1, jövőre pedig 0,2-0,3 százalékponttal növelheti az éves átlagos inflációt.
A legfrissebb adatokat és alapvető közgazdasági ismereteket is mellőzte Szalai Piroska úgynevezett elemzése.
Májushoz képest 6,4 százalékkal esett vissza a termelés.
A Nemzeti Kereskedelmi Hivatal létrehozásáról szóló hírt ezért nem kívánják kommentálni.
Teljes bukásnak még nem mondhatjuk, de a kormány akkugyárakra alapozott iparstratégiája most éppen csúfos kudarcnak tűnik. Tavaly októberben még 300 milliárd forint fölötti értéket termelt az ágazat, ez mostanra 200 milliárd alá esett.
Az Eurostat adatai szerint az EU gazdasága 0,3 százalékkal nőtt a második negyedévben az elsőhöz képest, a magyar 0,2 százalékot esett. Az éves GDP-bővülésben jobban állunk, de részben azért, mert tavaly utolsók voltunk.