A Honvédség új harckocsijait szállítják.
Kínai harci repülőgépek a múlt héten is megsértették kétszer a tajvani légteret.
Elnézték.
Már ebben a tanévben is több mint 2000 diák vett részt emelt szintű honvédelmi nevelésben.
A moszkvai Vörös téren 1945-ben megtartott győzelmi díszszemle 75. évfordulóján tartják majd meg a világjárvány miatt május 9-én elmaradt jubileumi parádét.
Ha elkészülnek, már három ilyen intézmény működhet az országban.
Az orosz fegyveres erők március 22. és 25. között 15 szállítógépnyi védőeszközt és felszerelést küldtek Olaszországba kb. 100 katonával.
Ráadásul a veszélyhelyzet ideje alatt elrendelt túlórázás nem számít bele a katonák éves túlszolgálati időtartamába.
Ezeket 2004-ben és 2015-ben a haditengerészet pilótái készítették. Ma sem tudni, pontosan mit rögzítettek.
A megelőzésképp is végzett munkák mellett önkormányzatok maszkokkal is ellátják az ott élőket.
Megfújták a készenléti tárogatót.
„Önszántából mondott le, a haditengerészetet és a matrózokat a saját sorsa elé helyezve, így a Theodore Roosevelt és a haditengerészet mint intézmény továbbléphet” – közölte a védelmi miniszter.
Főleg helikopterekre lenne szükségük a betegek szállításához.
Ezek rendszeresen jelentést adnak a Honvédelmi Minisztériumban létrehozott irányítócsoportnak.
A Bundeswehr légi felderítő képességének fejlesztését szolgáló programot át kell alakítani, mert elhúzódott a Triton fejlesztése, és megszaladtak a költségek.