Szerinte ennek az építését 20-30 évig elhanyagoltuk, de most úgy érzi, „e tekintetben is visszatesszük Magyarországot a térképre”.
2016-ban még csak 299,1 milliárd forint volt, 2024-ben eléri a GDP 2 százalékát.
Olvasónk szerint a lakosság kezd megőrülni, amiért második napja folyamatosan azt hallgatják, hogy „zzzzzzzzzz”.
A kinevezés 2026-ig szól.
Böröndi Gábornak külföldi diplomáciai beosztást ajánlottak.
Korom Ferenc megbízatásából még 2 év lett volna hátra.
Azt nem árulták el, mennyit.
Jön a magyar Space Force: az első magyar „űrkatonák” attól „űrkatonák”, hogy elvégezték a Bevezetés az űreszközök üzemeltetésébe című tanfolyamot.
Egyes jelentések szerint a kapcsolat azután szakadt meg Indonézia egyik tengeralattjárójával, hogy engedélyt kapott a mélyebb vizekbe való merülésre.
A Duna budapesti szakaszán is lehet számítani felfegyverzett amerikai hajókra, a magyar honvédséggel együtt vesznek részt egy különleges gyakorlaton.
A kínai légirajban 18 vadászrepülő, 2 tengeralattjáró elhárító, 1 légtérfigyelő és 4, atomfegyverek hordozására képes bombázógép is volt.
Az ENSZ Biztonsági Tanácsának küldött jelentés szerint Phenjan 2019 és 2020 novembere között kb. 316,4 millió dollár értékben lopott el virtuális eszközöket.
A puccsot végrehajtó katonaság kemény fellépést ígért a tüntetőkkel szemben.
Az amerikai elnök szerint ezzel lehetővé teszi az összes képzett amerikainak, hogy egyenruhában szolgálhassa az országát.
A Sahín-III felszíni ballisztikus rakéta hatótávolsága 2750 km – közölte a pakisztáni hadsereg.