Bár még vannak feladatok, ez lesz a katonai szövetség történetének leggyorsabb csatlakozási folyamata – mondta a NATO-főtitkár.
Tobias Billström fogadta Hende Csabáékat.
A MiG-29-eseket elvileg izraeli F-16-osokkal, svéd Gripenekkel vagy francia Mirage-okkal lehetne helyettesíteni, de az ügyletet a parlamentnek jóvá kell hagynia, csakhogy az most nem ülésezik, és április 2-án megint választásokat tartanak.
A hajótörzs rossz állapotára és a vontatással járó kockázatokra tekintettel kiemelték, ez az egyetlen dolog, amit tehetnek a Sao Paulóval. Környezetvédők egy 30 ezer tonnás mérgező csomagnak nevezték a hajót.
Ulf Kristersson szerint Erdogan „sosem azt mondta, hogy bezárult minden ajtó”, az ügyben Ankarára a NATO-tagországok nagy része is nyomást gyakorolhat, de „a török fél döntését csakis Törökország hozhatja meg”.
Utat nyitnak egy fiatal parancsnoki generáció felemelkedéséhez.
A fehérorosz közlemény szerint az orosz légierő egységei már meg is érkeztek Fehéroroszországba.
A svéd miniszterelnök szerint nem tudják teljesíteni Ankara összes feltételét.
Nem számítottak arra, hogy ilyen közel jöhet a háború.
Szijjártó a NATO-találkozón azt mondta, a kormány már beterjesztette a Parlamentnek a csatlakozási kérelmek ratifikációját, de most az Európai Bizottság kért törvényjavaslataival vannak elfoglalva.
Ulf Kristersson svéd kormányfő Ankarában biztosította a török államfőt: érti, hogy Törökország a Kurdisztáni Munkáspárttal háborúban áll, aminek törökök ezrei estek áldozatául, és ma már Svédország is jól tudja, mit jelent a terrorizmus, ezért nagyon komolyan veszik Törökország helyzetét.
Megint kiélesedett a viszony a koszovói szerbek rendszámtáblái miatt.
Az MSZP a Parlament keddi ülésnapjának napirendjére vette volna a két javaslatot, de a változtatást Kövér László elutasította, a nyílt szavazást pedig a kormánypárti többség leszavazta.
Az állam hitelt adott a kormányszóvivő férjének, hogy megvegye, aztán miniszter lett, ezért továbbadta másnak, akitől most megvette az állam.
Az ukránoknak nyújtott segítségért cserébe.