nők elleni erőszak

Feljelentést tett a rendőrségi vezetők ellen a rendőrnő, aki szerint parancsnokai „a fejüket a homokba dugva nézték végig”, hogy bántalmazó kapcsolatban él

Polt Péter közölte mindezt, ahogy azt is, hogy a sokáig a rendőrség arcaként szereplő rendőr ügyével összefüggésben két további büntetőeljárás van folyamatban.

Mészáros Juli
nők elleni erőszak

Szexbotrány rázta meg a japán szórakoztatóipart, és ez végre nem marad következmények nélkül

A probléma az, hogy a nagyvállalatok élén olyan idősebb férfiak ülnek, akik vagy nem értik, hogy mi a probléma a munkahelyi zaklatással, vagy nem érdekli őket, esetleg maguk is aktívan részt vesznek a nők kizsákmányolásában és elnyomásában.

Diószegi-Horváth Nóra
nők elleni erőszak

Kéz kezet mos ebben a beteg rendszerben: így hagyja cserben az állam a bántalmazott nőket és gyerekeket

Nőnap van, politikusaink ünnepelnek. Virággal. Miközben ma Magyarországon bántalmazott nők sokasága küzd, és nem csak a bántalmazójával, hanem az egész rendszerrel, ami segítségnyújtás helyett tovább bántalmazza őket. A történeteikből érthetjük meg, hány ponton képes cserben hagyni a nőket, anyákat, és gyerekeiket az úgynevezett igazságszolgáltatás.

Diószegi-Horváth Nóra
nők elleni erőszak

Amíg a rendszer nem változik, a következő áldozat már most veszélyben van: a Parlament elé vonulnak a nők elleni rendszerszintű erőszak ellen tüntetők

Több százan vesznek részt a Patent Egyesület által szervezett tüntetésen, ami attól a társasháztól indult, ahol másfél hete meggyilkoltak egy Budapesten élő japán nőt, aki volt férje fenyegetése miatt korábban hiába fordult a rendőrséhez.

Németh Dániel, Diószegi-Horváth Nóra, Horváth Bence
nők elleni erőszak

Gyertyák, virágok, és végtelen fájdalom: a lakástűzben meghalt japán nő tragédiája elrettentő emlékeztetője a rendszer inkompetenciájának

A nő barátai szerveztek megemlékezést a ház elé, ahol az életét vesztette. Ők azok, akik már csaknem egy hete küzdenek azért is, hogy a rendőrség vegye figyelembe az eset gyanús körülményeit.

Diószegi-Horváth Nóra, Bankó Gábor
nők elleni erőszak

Neil Gaiman nem csak az áldozatait, de a Feminista Férfi bálványát is összetörte

A világhírű írót nyolc nő vádolja különösen súlyos szexuális bántalmazással. Ami azonban a történtek mögött felsejlik, túlmutat egy „szimpla” ragadozón.

Diószegi-Horváth Nóra
nők elleni erőszak

Elölről kell kezdeni a nyomozást a Tate-fivérek ügyében

Szabálytalanságokat találtak a vádiratban, visszadobták az ügyészségnek.

Fődi Kitti
nők elleni erőszak

Durva szexuális erőszakkal vádolja egy nő Conor McGregor ketrecharcost

A bíróságra benyújtott vádak szerint 2018-ban, egy dublini szállodában történt az erőszak.

Mészáros Juli
nők elleni erőszak

„Nemierőszak-tevő vagyok” - mondta Dominique Pélicot, aki a feleségét rendszeresen elkábította és más férfiakkal megerőszakolta

A 71 éves férfi bocsánatot kért a feleségétől és családjától.

Fődi Kitti
nők elleni erőszak

Bántalmazó kapcsolatban könnyen a bosszú eszközévé válhat a gyerek

Mit szűr le a magyar jogrendszer és igazságszolgáltatás a gyerek biztonságára nézve abból, ha az apa bántalmazza az anyát? Röviden: semmit. Az áldozatok rendre azt tapasztalják, hogy a családsegítő szolgálatok intézményes szinten nőellenesek, mindig az apa oldalán állnak. 

Fődi Kitti
nők elleni erőszak

Bedrogozott nők, megerőszakolt tinilányok – tizenhatan vádolják szexuális visszaéléssel David Copperfieldet

A tizenhat érintett több mint fele állítja, kiskorúak voltak, amikor a világhírű bűvész zaklatta őket. Egykori alkalmazottak szerint az asszisztensei közreműködésével választotta ki a közönségből a neki tetsző lányokat. Copperfield tagadja a vádakat, sőt a #Metoo mozgalom élharcosaként tünteti fel magát.

Fődi Kitti
nők elleni erőszak

Tizenhat nő vádolja szexuális visszaéléssel David Copperfieldet

A nők több mint fele kiskorú volt a zaklatások idején.

Fődi Kitti
nők elleni erőszak

Hiába kérnek a nők megelőző távoltartást, a bíróságok csak az esetek felében adják meg

Ez derült ki a 444 közérdekű adatigényléséből. A megelőző távoltartás nemcsak azért fontos a bántalmazottaknak, hogy biztonságban érezzék magukat, hanem az üzenet miatt is, mondja Spronz Júlia, a Patent Egyesület jogásza.

Fődi Kitti
nők elleni erőszak

Varga Judit minisztersége idején kétszeresére nőtt a kapcsolati erőszak áldozatainak száma, és gyakoribb lett a nők ellen elkövetett szexuális erőszak is

Hiába hangoztatja a kormány, hogy fellép a nők elleni erőszak ellen, a számok mást mutatnak.

Diószegi-Horváth Nóra
nők elleni erőszak

Négy és fél év börtönre ítélték Dani Alvest szexuális erőszak miatt

Az egykori brazil válogatott focista magát környékbeli pétanque-játékosnak kiadva leitatott, bántalmazott és megerőszakolt egy nőt egy barcelonai klubban.

Solti Hanna
külföld