A tőzsdén forgó részvények értéke alapján megelőzték az Applet.
Több ezer adatdarabból készülnek az ügyfelekről egyéni értékelések a nagyvállalatok számára. A technológiát megállítani nem lehet, de kisebb lenne a gond, ha az egész nem teljes titokban zajlana.
Izgalmas elméleti vita indult meg angolszász jogászok között, hogy lehet-e automatizálni a bíráskodást.
És amúgy rettentően tiszteli Sorost. De szerinte az tény, hogy a Facebook elleni kritikák mögött nem egy alulról szerveződő mozgalom állt.
Azt sem értette teljesen, hogy mi az a pendrive.
Sokukat ezért nem is érdekli, hogy mindenhová más jelszót adjanak meg.
Az áramot lézersugáron keresztül kapja. Zümm-zümm.
És köszönik, jól vannak.
Ráadásul nagyon előszeretettel látogatott orosz oldalakat.
Így akarták rákényszeríteni ügyfeleiket, hogy vegyenek új modelleket.
Mert ezek a cégek eddig nemzeti szinten túl jól oldották meg az adóelkerülést.
A családjában is komoly problémát jelent, mióta politikus lett.
Erről most a cég más részvényeseit is próbálják meggyőzni.
Mindent egy helyen kezelő mobilappként tér vissza a legendás lejátszó.
Több mint 20 próbálkozás után sikerült felugrálnia egy fokonként 40 centiméteres lépcsősoron.