A lap megkapta azokat a dokumentumokat és információkat, amelyeket más újságírók hosszú ideje hiába kérnek. Új részletek derültek ki A. történetéről is.
A diakónus áldást is kért a lobogóra, mielőtt az megkezdte lobogását a sajóvárkonyi templom homlokzatán.
A 8000 szék mellett még egy kápolna is lesz benne.🙏
Dicsértessék!
Keresztény szabadság.
Ilyen még nem volt.
Mégiscsak így illik.
A gyerekmolesztálási ügyek vitatott kezeléséről ismert Udvardy György lesz a Veszprémi Főegyházmegye vezetője.
Veres András mossa kezeit, a szülők abbahagyják a tiltakozást, az igazgatónak mennie kell.
A győri iskolát alapító plébános rákényszerült, hogy nyilvánosan meghazudtolja önmagát. De az igazgatójuk leváltása miatt tiltakozó szülőknek nem parancsol a püspök.
Szentelt vizet fog permetezni egy katonai helikopterről.
Luigi Venturát eddig négyen vádolták meg.
A pápa ismét emlékeztetett rá, hogy elsősorban emberekről van szó.
A diákok és a szülők mellett a plébános is felszólalt a párját ritkító demonstráción.
Györfi Mihály lázadó, antikommunista hippiként kezdte az életét, most pedig a Filadelfia Evangélikus Egyházközség lelkészeként egy egész szociális hálót épített ki a helyi rászorulóknak.