Nem fogadták el zsidó és muszlim szervezetek véleményét.
A hívek nagy része azért észnél volt: a megszokott többezres létszám helyett mintegy négyszázan vettek részt a szertartáson.
Két hete lett pozitív a koronavírustesztje.
Decemberben jelenik meg az új könyve.
Három héten belül már a második ortodox egyházi vezetőt temették el a Balkánon, de a papok többsége még mindig nem tartja be a járványügyi előírásokat.
„Egy magasabb hatalomnak tartozunk elszámolással” - magyarázta egy lelkész, miért nem tartják be a járványügyi korlátozásokat.
Ami a kétezres években Madonna volt a kabbalának, az lett most Justin Bieber a karizmatikus vonalon mozgó amerikai megatemplomoknak. De vajon mennyire tesz be neki, hogy erkölcsi okokra hivatkozva kirúgták a korábbi vezető lelkészét?
Irinej pátriárka is ott volt azon a temetésen, ahol tömegek csókolgatták a koronavírusba belehalt püspök holttestét.
Azt írta: „nem csak a külvilágban, de már az én szervezetemben is konfliktus, háború zajlik!”
Ferenc pápa példátlan lépéssel nyilvánosságra hozta a Vatikán belső iratait Theodore McCarrick tetteinek eltussolásáról.
A gyülekezeteket kérik arra is, hogy a járvány első hulláma idején közzétett liturgiai ajánlások szerint térjenek vissza online istentisztelet-közvetítésre, a helyi adottságok és lehetőségek szerint.
A Dunamelléki Református Egyházkerületet vezeti mostantól a volt miniszter.
A gyászszertartáson többen meg is csókolták a COVID miatt meghalt egyházfőt.
Egy ultraiszlamista csoport ultimátumot adott a bangladesi vezetésnek, hogy 24 órán belül szakítsa meg a diplomáciai kapcsolatokat Franciaországgal.
Majdnem 6 évvel a Charlie Hebdo-mészárlás után újra rajzok miatt gyilkolnak iszlamisták Franciaországban. Közben Erdogan és közel-keleti diktátorok szítják a gyűlöletet Macron ellen, aki az országában megreformálná az iszlám gyakorlatát.