Időközi országgyűlési és önkormányzati választás vasárnap. Varju László decemberben mondott le mandátumáról egy bírósági ítélet után, de ismét indul, legnagyobb ellenfele a budapesti Fidelitas elnöke. Orosházán az ellenzéki polgármester mondott le egyéni választókerületi mandátumáról, hogy egy esetleges ellenzéki győzelemmel erősebb legyen a frakciója.
A hulladékgazdálkodó emellett azt is közölte az önkormányzattal, hogy miket nem szállít majd el.
A DK kivonult a Minecraftból az utcára, hogy olcsó gyümölccsel hívja fel a figyelmet a drága gyümölcsökre. A párt politikusai ládákat pakoltak, az idősebbek és nagycsaládosok pedig megtömték kosaraikat.
Kiskorú veszélyeztetése miatt nyomoz a rendőrség.
A volt szövetségi kapitány a segítőjét is magával viszi Angyalföldre.
Harrach Tamás volt a soros fideszes áldozat.
Ungárék nem ismernek lehetetlent: ráindulnak Tóth Józsefre a XIII-ban.
A főpolgármester felújítaná az 1-es metró meglévő szakaszát és fejlesztené a közműhálózatot is. Bízik benne, hogy a kormány a beruházással kapcsolatban érdemben tárgyal majd a fővárossal.
Meghosszabbítanák a földalattit, összekötnék a zuglói és angyalföldi villamosvonalakat és felüljárót építenének a Szegedi útnál.
A kormány állítólag már tárgyal az építtetővel, de ezekről a tárgyalásokról se a Fővárosi Önkormányzat, se a kerületi önkormányzatok nem tudnak.
Próbálják kideríteni, mi vezetett a gyilkossághoz, mondta az ügyvéd.
Videó is készült a férfi elfogásáról.
A gyilkosság után kifutott az utcára, de észrevette, hogy esik, ezért még visszament egy esernyőért.
T. Róbertet a III. kerületben fogták el.
Folytatódik a hajtóvadászat.