A kerítésen át dobhatták be.
Már négy embert elítéltek a színész túladagolása miatt.
Öt hónappal ezelőtt egy hamburgi német–török család mind a négy tagja meghalt Isztambulban - a szállodában kártevőirtásra használt vegyi anyagok mérgezték meg őket. A Deutsche Welle riportja.
A kutyát el kellett altatni.
Tavaly 200 embert csuktak le legalább tíz évre, és akire nem tudták ráhúzni, azt külföldi szervezettel való együttműködésért tették hűvösre.
A botrányairól híres előadó a szabadulásáról közzétett videóban beszélt erről.
Húsvét alkalmából.
Martin Ryant azzal vádolják, hogy titkos információkat gyűjtött Baku katonai együttműködéséről Törökországgal és Pakisztánnal.
Heindl Péter pécsi jogász és „plakátjavító aktivista” hetek óta állami kampányplakátokat alakít át, mert szerinte demokráciában az állam nem költhet közpénzt politikai üzenetekre. A hatóságok azonban másként látják. A DW riportja.
A Fővárosi Törvényszék tájékoztatása szerint valószínűleg a hónap második felében engedik ki a börtönből. Így a választások után lesz majd szabad a kegyelmi ügy egyik kulcsfigurája.
2025 szeptemberében Lukasenka szabadon engedte, de miután nem volt hajlandó elhagyni Belaruszt, visszaszállították a büntetőtelepre.
A 36 éves férfi FBI-ügynöknek adta ki magát, és bírósági végzésekre hivatkozva próbálta kiszabadítani a UnitedHealthcare vezérigazgatójának gyilkosát.
A bíró szerint a volt first lady „személyes haszonszerzés eszközeként használta fel pozícióját”.
Han Dokszu 76 éves.
Bár Szijjártó nem mondta a nevét, beazonosítható, hogy a szabadon engedett fogoly Bossányi Zsuzsanna, akit egy kutatóhajó fedélzetén tartóztattak le.