A katódgyár mellett eltemetett több ezer dög bűze az M1-es autópályán is érezhető.
Helyet cserél Mayer Gáborral.
Úgy kezdődhet jövő héten az Alaptörvény 14. módosításának vitája, hogy még csak nem is a kormány vagy valamelyik képviselő vállalta a javaslat beterjesztését.
Orbán Viktor elárulja az Almádiban összegyűlő képviselőknek, hogy kit fognak megválasztani államfőnek.
Közben a térség fideszes országgyűlési képviselője hosszú levélben magyarázza a beruházás szükségességét az ácsiaknak.
Láng Zsolt lesz az. Északkelet-Magyarországért Szabó Tünde korábbi sportállamtitkár felel majd.
Gurmai Zitának van, Nunkovics Tibornak viszont már az előválasztáson sincs kihívója. A harmadik körzetben a fideszes Czunyiné viszont legutóbb 51 százalékkal nyert.
Czunyiné digitális tartalomfejlesztésért felelős kormánybiztos férje csúnya kommentcsatába keveredett egy jobbikos poszt alatt.
Meg is szentelték a szocialista csúcstechnológiával készült tűzoltófecskendőt, amivel 7000 ember segítségére lesz majd a Bábolnai Önkéntes Tűzoltó Egyesület.
A szervezet párttá alakulva már nem kötelezhető a bevándorlási különadó befizetésére. Magyarországon pártot még szabad alapítani.
Czunyiné javaslatának indoklása szerint a 17 halálos áldozatot követelő tragikus veronai buszbaleset rávilágított arra, hogy ez nagyon súlyos következményekkel járhat.
Most már legalább nem szólhat ebbe bele a választási bizottság, akinek a vezetőjét a miniszterelnök az ügy miatt bírságbajnoknak csúfolta.
Újabb végeredmények.
Hiszen ez nem is kampányesemény volt.
Átadnak sárhegyeket, árkokat és már ősszel elkészült ravatalozót, még el sem kezdett utat, mindent, amit csak lehet.