A helyi katasztrófavédelmi iroda jelentése szerint a 6,9-es erősségű földrengésben több mint 150 ember sebesült meg.
Nagyon sokan lehetnek még a romok alatt, exponenciálisan fog nőni a halottak és sebesültek száma, ha elérik az egyelőre megközelíthetetlen településeket.
Az érintett térségben heves esőzések voltak az elmúlt napokban, így az áldozatok száma tovább növekedhet. Eddig Kína, India, az Egyesült Királyság és az ENSZ jelezte, hogy segélyt küld Afganisztánba, az Egyesült Államok külügyminisztere az X-en fejezte ki együttérzését.
Jelenleg is kutatnak túlélők után.
Nem sok amerikai harcolt eddig Oroszország oldalán az ukrajnai háborúban, de a 21 évesen meghalt, majd Putyin által kitüntetett Michael Gloss élettörténete több szempontból is különleges.
„Elvégeztük az előzetes számításokat, és úgy tűnik, mindannyian »elmozdultunk« délkelet felé” – írta az orosz tudományos akadémia.
Ez okozta a vasárnap reggeli földrengést.
De csak picike, 19 centiméteres szökőárt fog okozni.
A műtőben készült videó szerint az orvosok higgadtan kezelték a helyzetet.
Pedig a méteres hullámok még meg sem érkeztek.
Ez a valaha mért földrengések közül a hatodik legerősebb. 3-4 méteres cunamihullámokat okozott Kamcsatkában, és a szökőár már Japán partjait is elérte, egyelőre csak 30-40 centis hullámokkal.
A tragédiában mintegy 60 ezren haltak meg.
Az obszervatórium már vasárnap közölte, hogy lehetnek utórengések.
Ez a péntekinél erősebb volt.
A földrengés miatt több bejelentés is érkezett.