kiszelly zoltán

Kiszelly Zoltán tartja meg az eredetileg Somkuti Bálint nevével beharangozott esti CÖF-ös előadást

A cím és a kezdési időpont viszont maradt ugyanaz.

Molnár Kristóf
POLITIKA

A Századvég elemzőjének sikerült megfejtenie, mire készül Magyar Péter: szavazókat próbál bevonzani

Emellett Kiszelly Zoltán arra gyanakszik, hogy a szombati főszónok a következő hónapokban megpróbál majd érdekes maradni.

Czinkóczi Sándor
TUDOMÁNY

A CÖF Nyugaton magyarázta el a Nyugaton élő magyaroknak, hogy miért rossz a Nyugat

Minden egyes problémára a nemzeti konzultáció a megoldás - derült ki a CÖF bécsi rendezvényén, ahol CÖF-ös kérdezett CÖF-öst.

Bankó Gábor
Politika

Kiszelly Zoltán szerint a fiatalok úgy sorakoztak a Pfizerért, mint az új iPhone-ért

Az ellenzék életérzéssé transzformálta a Pfizert, a fiatalok boldogan álltak érte sorba.

Miklósi Gábor
járvány

Orbán reggel bemondta a rádióban, hogy második Soros-terv, délutánra mindenki tudta, mi a dolga

Egyszer már próbáltak remake-et csinálni a nagy klasszikushoz, de azt elsodorta a túlóratörvény.

Czinkóczi Sándor
hablaty

Már pedzegetik a Fidesz környékén, hogy az egész klímaügy csak a bevándorlás elfedésére szolgál

Az a gyanús, ami nem gyanús.

Horváth Bence
POLITIKA

Kilátástalanság, reménytelenség és „Új Soros-terv” Németországban

Vártalan kommunikációs fejlesztés a kormánytól.

Uj Péter
POLITIKA

A kormány politológusa mindenkit megnyugtat: csak a szombaton felvonuló sorosisták megfigyelésére szolgálnak a frissen kihelyezett kamerák

A megfigyelés és a provokátorok azonosítása MINDANNYIUNK ÉRDEKE!

Ács Dániel
elmebaj

A Századvég politológusa a Blikknek: a rajongók megjelenése miatt titkolóznak Orbán nyaralása körül

Kiszelly Zoltán szerint a miniszterelnök szeret egyszerű emberként utazni.

Botos Tamás
politika

A köztévé Indexet és 444-et ekéző riportjában egyszer csak megjelenik Kiszelly Zoltán, a Századvég politológusa, és elszabadul a pokol

A Médiaklikk című műsor közpénzből készült propagandaanyagában igyekeznek lejáratni a sajtót. Csakhogy egy nem várt fordulattal hirtelen megváltozik a célpont.

Herczeg Márk
elmebaj

"Liberális beetetés" a karácsonyi ételosztás a kormány házi politológusa szerint

Nem hagyhatták szó nélkül a Blaha Lujza téri tömeget.

plankog
politika