Volt ott minden, cipőtől a gyerekjátékon át a fűnyíróig.
A bíró szerint nehéz szavakba önteni, milyen állapotok voltak. A 10 hónap börtönről szóló ítélet nem jogerős.
A kőbányai gyilkossági ügyben az utóbb visszavont beismerés szerint az volt az indíték, hogy az áldozat kiskorú lányt környékezett meg.
Vasárnap este küldött emailt, másnap lefoglalták a rendőrök a számítógépét.
Teljesen le kellett zárni a Jászberényi utat Kőbányán.
Nemcsak országszerte, helyben is meglepte az embereket, hogy elbontanák a komlói vasútvonal városon belüli szakaszát. Az ötlet Polics József polgármesteré, aki gazdaságélénkítésre használná a felszabaduló területeket. Könnyen lehet azonban, hogy végül semmi sem történik.
Kőbányán nem lesz váltás.
Magyar Péter pártjának így eddig négy kerületben van polgármesterjelöltje.
Így demonstrálta, hogy szerinte a főváros jelenlegi vezetése elhanyagolja a közterületek kezelését.
Nem ez az első kerület, ahol mindkét ellenzéki párt indít jelöltet.
És egy kutyája is.
A rendőrség szerint nem merült fel idegenkezűség gyanúja.
A kőbányai önkormányzat egymilliárd forintot kap az ingatlanért.
Négy lánynak mutogatta magát a liftben.
„Bizonyítottság hiányában” mentették fel a férfit, aki a vád szerint egy teleszkópos fémbottal vert meg hajléktalanokat, akik közül az egyik életveszélyes sérülést szenvedett, két hónappal később pedig tüdőgyulladásban meghalt.