orbán a várban

Orbán terasza lett Budapest új partihelyszíne

„Sokba fog kerülni, de mindannyiunk örömét fogja szolgálni” - ígérte a Várba költözésről L. Simon László, és így is lett: a képek szerint azóta rengeteg örömet okozott a pazar panorámájú erkély.

Haszán Zoltán
ÉLET

Így nehezen fog felköltözni a kormány a Várba

A Belügyminisztérium keresett kivitelezőt a kiszemelt épületek átalakítására. De nem jelentkezett senki.

Haszán Zoltán
Budapest

Egyelőre blokád alá lehet vonni a Miniszterelnökség építését, de összefüstölni nem szabad

A Párbeszéd aktivistái láncolták oda magukat a két bejárathoz a Várban. A rendőrök nem vitték el őket, de szabálysértési eljárás indul az ellen, aki füstgyertyázott.

Haszán Zoltán
POLITIKA

Döcög a kormány és a Magyar Nemzeti Bank várfoglalása

Az eredeti tervek szerint az év végén költözött volna a Belügyminisztérium a Várba, de erről már szó sincs. Időnként megvesznek egy épületet egy milliárdért, hogy aztán ne tudják, mit kezdjenek vele, és hol kiköltöztetnének egy múzeumot, hol nem.

Haszán Zoltán, Botos Tamás
budapest

A Várba költöző Miniszterelnökség útjában volt a Kodály-szobor

Így hát kerestek neki egy méltóbb helyet annál, mint amit a Miniszterelnökség kinézett magának. Vagyis visszatették oda, ahonnan korábban ki kellett menekíteni.

Haszán Zoltán
Budapest

Követhetetlen, hogy mik is a tervei a kormánynak a Várban

Előbb megvették az épületet egymilliárdért, hogy felújítsák. Aztán inkább halálra ítélték, de most bontás helyett BM-eseket ültetnének bele. Közben a nagy építkezésekhez nem sikerült műszaki ellenőröket találni.

Haszán Zoltán
politika

26 milliárdért cifrázzák ki a Várban a Pénzügyminisztérium új otthonát

Az épületet nemrég újították fel, jó állapotban van, de Orbánék visszaállítják a II. világháború előtti állapotot, így visszakerülnek a csicsák.

Haszán Zoltán
Budapest

Már majdnem elhittük Lázárnak, hogy Gyurcsány kényszerítette Orbánt a Várba

Erre nem kiderült, hogy Orbán már 1999-ben fel akart költözni a hegyre. Csak urizálás ne legyen.

Haszán Zoltán
POLITIKA

Kis szökőkút csobog majd Orbán erkélye alatt

Íme az erkély látványterve. AZÉ AZ ERKÉLYÉ.

Haszán Zoltán
Budapest

Orbán erkélye két nap alatt elbontható lesz, ha az utókor úgy gondolja

A tervező Zoboki Gábor nyilatkozott a teraszról. A világörökség - így a budai panoráma - felett őrködő UNESCO egyáltalán nem tud a készülő kormányfői erkélyről, mert csak állagmegóvásra kértek engedélyt a szervezettől.

Haszán Zoltán
Budapest

A vendégeit fogadja majd Orbán a Várban neki épített teraszon

A semmiből lesz egy hatalmas terasz a miniszterelnök új dolgozószobájánál. A Miniszterelnökség szerint az engedélyek megvannak, azt egyelőre nem tudjuk, hogy a világörökségbe belerondít-e az erkély.

Haszán Zoltán
Budapest

Dunára néző erkélyt kezdtek építeni Orbánnak a Várban

Új látványeleme lesz a világörökségnek, a semmiből csinálnak egy panorámás teraszt Orbán Viktor dolgozószobája elé.

Haszán Zoltán
Budapest