schmidt ádám

A sportért felelős államtitkár szerint nagyobb katasztrófa is történhetett volna, így is több tízmillió forintos a tűzkár a Puskás Arénában

Zajlik a kárfelmérés.

Botos Tamás
baleset

Több mint 30 milliárdot ad jövőre a kormány a sportakadémiáknak

Még több pénzt ígér a kormány a sportra, új sportágak jönnek be a kiemelten támogatott körbe Párizs után.

Kolozsi Ádám
belföld

Schmidt Ádám sportért felelős államtitkár Orbán sms-éről nem pont a NER működésének lényegére asszociált

Pontosabban mégis, csak ezt máshogy fogalmazta meg.

Mészáros Juli
sport

Petíciót indítottak, hogy ugyanannyi pénzt kapjanak a paralimpikonok, mint az olimpikonok

Egy olimpiai bajnok 55 millió forintot kap, egy paralimpikon pedig ennek az összegnek kevesebb mint a felét.

Mészáros Juli
sport

Rapport Richárd és Lékó Péter is visszatért a magyar sakkválogatottba

Rapport, aki az utóbbi időben román színekben versenyzett, azt mondta, nagy kő esett le a szívéről azzal, hogy el tud engedni egy keserédes érzést.

Herczeg Márk
sport

Köztestületté alakul a Deutsch vezette Sportegyesületek Országos Szövetsége

Nyílt szavazáson egyhangúlag választották meg a fideszes EP-képviselőt újabb egy évre elnöknek.

Botos Tamás
POLITIKA

Edzője szerint Milák csendesen szeretne készülni az olimpiára

A sportállamtitkár is lecsekkolta a tenerifei edzőtábort.

Botos Tamás
sport

Előkerült Milák Kristóf: államtitkárral szelfizett

„Üdv, 2024! Jövünk!”

Botos Tamás
sport

Kiderült, hogy a NOB 2017-ben felmérte a budapesti olimpia népszerűségét, és az eredmény nagyon rossz lett

Eddig nem lehetett tudni arról, hogy a Nemzetközi Olimpiai Bizottság szondázta annak idején a közhangulatot. Pedig megtette.

Haszán Zoltán
sport

Németh Balázs sajnos hónapok óta nem sportol, de Schmidt Ádám államtitkár súlypontemelkedése sem a régi már

Megnyitották az atlétikai világbajnokság Erzsébet téri szurkolói zónáját, az eseményen Németh Balázs vb-főszervező és Schmidt Ádám államtitkár mérte össze a tudását Baji Balázs vb-bronzérmes gátfutóval.

Molnár Kristóf
sport

Közel 14,5 milliárd forint állami támogatást kapnak a sportklubok 2023-ban

Több milliárd forinttal nő a támogatások összege tavalyhoz képest.

Benics Márk
belföld

Eddig csak úgy odaadták a tao-milliárdokat a sportnak, a számonkérés nem volt a rendszer része, de ezentúl az lesz

Mindenki megnyugodhat, a kormány továbbra is stratégiai ágazatként tekint a sportra.

Solti Hanna
POLITIKA

A honvédelmi minisztérium alá kerülhet a kormányban a sport

Hogy miért pont oda, azt nem tudni, de amúgy is Orbán dönt a legfontosabb kérdésekben. Szabó Tünde helyett jó eséllyel a miniszterelnök eddigi sportügyi főtanácsadója, Schmidt Ádám lesz az államtitkár.

Haszán Zoltán
POLITIKA

Új sportügyi főtanácsadója lett Orbán Viktornak

Schmidt Ádám személyében.

Fődi Kitti
sport