szerbia

Decemberben vagy jövő márciusban kezdődhet a sorkatonai szolgálat Szerbiában

Aleksandar Vučić szerb elnök szerint országa ellen katonai szövetségek alakulnak a térségben.

Diószegi-Horváth Nóra
külföld

Közel 1 milliárd eurót fizet a Mol a szerb NIS olajvállalat többségi tulajdonrészéért

A szerb elnök szerint az ország érdekét sértené, ha elmondaná, miért nem a szerb állam vette meg az oroszoktól a tulajdonrészüket.

Bódog Bálint
gazdaság

Ezüstérmes lett a magyar vízilabda-válogatott az Eb-n, a szerbek 10-7-re nyerték a döntőt

Három negyeden át szoros volt a meccs, de az utolsóra elfáradtak a mieink. Mindkét csapat nagyon pontatlan volt támadásban, de a szerbeknél volt néhány egyéni villanás, míg a magyar csapatban nem volt kiemelkedő teljesítmény.

Haász János
sport

Március végéig zárnák le a MOL szerbiai nagybevásárlását, végül 51 százaléka lehet a magyar olajcégnek a NIS-ben

A teljes, 56 százalékos orosz részvénycsomagot megveszi a magyar olajvállalat, de 5 százalékot átad a szerb államnak. Az Emirátusok globálisan is jelentős energiavállalatát, az ADNOC-ot joint venture-konstrukcióban, közös vállalattal vinnék be a NIS-be.

Haász János
gazdaság

Lavrov elégedett, hogy a Mol veheti meg az orosz tulajdont a szerb olajvállalatban

Hétfőn derült ki, hogy a Mol kötelező erejű szándéknyilatkozatot írt alá a Gazprom Neft tulajdonrészének megvásárlására.

Székely Sarolta
energia

A szerbek bejelentették, hogy a Mol veszi meg a NIS-t az oroszoktól

A tulajdon egy része az Egyesült Arab Emírségekbe kerül, és Szerbia is növelte a részesedését.

Kolozsi Ádám, Herczeg Márk, Haász János
energia

A MOL többségi tulajdont szerezhet a szerb olajiparban, már a hétvégén aláírhatják a megállapodást

Hernádiék kaphatják meg a szankciós listára tett Gazprom érdekeltségét, de rengeteg az ismeretlen részlet az óriásbevásárlás körül.

Kolozsi Ádám
külföld

Az arabok akár el is happolhatják a Mol elől a szerb olajvállalat orosz tulajdonrészét

A szerb elnök szerint pár napon belül kiderül, ki veszi át az oroszok helyét a NIS-ben.

Székely Sarolta
külföld

Felgyújtották egy újvidéki katolikus templom bejáratát

Hogy kik és miért gyújtogattak, azt a plébános szerint még vizsgálják.

Bábel Vilmos
külföld

Most derült ki a MÁV számára, hogy a Budapest-Belgrád vonatain nincs lenyíló lépcső, ezért gyorsan akadálymentes peront kell építeni a Keletibe

A MÁV arra hivatkozott, hogy az újvidéki tragédia miatt lassúbb volt az információcsere a köztük és a szerb vasúttársaság között.

Fődi Kitti
közlekedés

Vučić szerint közel az orosz–magyar megállapodás a Szerb Kőolajipari Vállalat átvételéről

A pancsovai finomítóban hétfőn kezdődhetnek a hetekig tartó újraindítási munkálatok.

Tóth-Szenesi Attila
gazdaság

Tömegverekedés tört ki a szerb ringben a kölcsönös tiszteletet népszerűsítő kick-box gálán

A képet árnyalja, hogy az eseményt annak a „Szandzsák oroszlánja” néven is ismert Emir Hadzimujovicnak az emlékére tartották, aki idén úgy halt meg a saját otthonában, hogy egy ideje már tolószékbe kényszerült, miután egy alvilági leszámolás részeként lövést kapott a gerincébe.

Szily László
sport

Előrehozott választásokat tartanak Koszovóban

Ez az első alkalom 2008 óta, hogy nem sikerült kormányt alakítani.

Jelinek Anna
külföld

444 kalendárium #22: Helyszíni videóval jelentkeztünk a belgrádi óriástüntetés sűrűjéből

Százezrek vettek részt a történelmi megmozduláson, a 444 tudósítói pedig nemcsak, hogy ott voltak az események első sorában, de azt is megmutatták, miről szóltak a szerbiai rendszerellenes tiltakozások.

444.hu
444

Feljelentést tesz Hadházy, miután kiderítette, mennyiért adott el 66 harci járművet a kormány Szerbiának

Tavaly azt kommunikálta a kormány, hogy 26 járművet adtak át, a valós adatokért perelni kellett.

Windisch Judit
POLITIKA