terror

Egész családokat mészároltak le Szíriában az Aszad híveinek leverésére indított felekezeti öldöklésben

Ahmed Huszein as-Sár átmeneti elnök még nem tudja megmondani, hogy a védelmi minisztérium alá tartozó erők részt vettek-e a gyilkosságokban.

Herczeg Márk
háború

A BRFK nem árulta el, hogy a jövőben is úgy kommunikálnak-e a Facebookon, mint a meghalt japán nőről szóló posztjuk alatt

„A BRFK Facebook oldalára érkező számtalan komment és reakció között a »Honnan tudja?« egy kérdés volt, amelyre választ vártunk – és kaptunk is” – írja a rendőrség.

Herczeg Márk
INTERNET

A Charlie Hebdo tökös maradt, a világ kevésbé

10 éve rontott két állig felfegyverzett iszlamista a pimasz vicclap szerkesztőségébe, és végzett ki 12 embert. A világ és Európa sokat változott azóta, így 2025-ből különösen érdekes visszatekinteni a szólásszabadság elleni véres támadásra.

Szily László
vélemény

Kiderült, hogy iszlám hitre tért szerb férfi a belgrádi merénylő

A miniszterelnök szerint a terrorcselekményt nem lehet sem valamely vallásnak, sem valamely nemzetnek tulajdonítani.

Tóth-Szenesi Attila
külföld

Hónapokon át terrorizálta a tanár a kilencéves kislányt, a tankerület nem segített

Az oktatási jogok biztosának esett meg a szíve és segített új iskolát találni Emmának.

Botos Tamás
oktatás

A merényleteket túlélő politikusok élete soha nem lesz már olyan, amilyen azelőtt volt

Szlovákiában először akartak meggyilkolni hivatalban lévő miniszterelnököt, korábban volt minisztert és újságírót öltek meg. Tisza István három merényletet élt túl, a negyedikbe belehalt. A politikai merényletek képsorai örökre belénk égnek.

Tóth-Szenesi Attila
külföld

A TEK ment el egy 15 éves fiúért, aki TikTokon fenyegetőzött egy mecset megtámadásával

Az érdi fiú követte azt az ausztrál férfit, aki 2019 márciusában 51 embert ölt meg Új-Zélandon

Kaufmann Balázs
bűnügy

Valójában nem emelték meg, maradt a 3-as, azaz közepes terrorfokozat Magyarországon

A Magyar Nemzet a Védelmi Tanács vasárnapi ülése után írt arról, hogy „a terrorkészültség magasabb fokozatát rendelték el”.

Benics Márk
belföld

Magasabb fokozatra emelték a magyarországi terrorkészültséget

Ha nem lenne elég a háborús veszélyhelyzet.

Haász János
belföld

Letartóztatták a moszkvai támadásban részt vevő négy embert, a halálos áldozatok száma 133-ra emelkedett

Jelentett Putyinnak az FSZB.

Tóth-Szenesi Attila
külföld

Pakisztán választ: korlátozzák az internetet, felfüggesztik a mobilszolgáltatást

Így akarják elejét venni a merényleteknek.

Tóth-Szenesi Attila
külföld

Veszélyes tárgyat helyeztek el az izraeli nagykövetség előtt Svédországban

A rendőrség szerint még korai közelebbit mondani arról, hogy pontosan mi volt ez a tárgy.

Fődi Kitti
külföld

Emberrablásban és kibuc elleni terrorakcióban is aktívan részt vettek az ENSZ gázai alkalmazottai

Az egyik palesztin ENSZ-munkaerő páncélöklöket tárolt otthon. Lehallgatták a telefonjukat, így derült ki.

Szily László
külföld

„Háborúban állunk” – mondja Ecuador elnöke

Daniel Noboa először adott interjút azóta, hogy rendkívüli állapotot hirdettek az országban a fegyveresek támadása után.

Fődi Kitti
külföld

Visszaállítja az ellenőrzést a magyar határon Szlovénia

A döntés oka a terrorfenyegetettség növekedése Európában.

Benics Márk
külföld