troli

Törött lábbal feküdt a biciklis nő a földön a Pozsonyi úton, a trolivezető azt mondta, utasai vannak, majd elhajtott

Cserbenhagyás miatt tett feljelentést a nő, aki úgy sérült meg súlyosan, hogy megijedt a trolitól. A sofőr kiszállt megnézni, hogy volt-e ütközés, de nem hívott segítséget.

Szily László
baleset

Mától napi 5 órában járnak ritkábban hétfőnként és péntekenként egyes fővárosi buszok, villamosok és trolik

Olyan buszt is érint a menetrend-módosítás, amely csúcsidőben negyedóránként indul.

Haász János
belföld

A nap legváratlanabb hírfolyamát a BKK szállítja nekünk a járatritkításokról

Előbb csak példaként említettek két vonalat. Aztán felsoroltak 40 buszjáratot, ami már 43. Majd megneveztek troli és villamosvonalakat is. Hol lesz a vége?

Haász János
belföld

Elütött egy idős férfit egy szegedi trolivezető, de segítség helyett inkább szidalmazta

Végignézte, ahogy az idős férfi feltápászkodik.

Fődi Kitti
bűnügy

500 ezret kapnak a BKV-dolgozók, ha buszsofőrt csábítanak a céghez

Ennyi jár az új munkatársaknak is, bruttóban.

Szurovecz Illés
Budapest

Lebontják a felüljárót a Nyugatinál, visszahozzák a villamost a Bajcsy-Zsilinszky útra, a metrópótlós buszsávokat átadják a bicikliseknek és az autósoknak

Zöldebb, lassabb és élhetőbb Budapestet szeretnének az ellenzéki polgármesterek és a főpolgármester is.

Boros Juli
Budapest

Debrecenben január 1-től a trolik helyett mindig, a villamosok helyett pedig hétvégén buszok járnak majd

Így akarnak a villamosenergián spórolni.

Herczeg Márk
közlekedés

Egy troli áttörte a zajfogó falat az M3-as kivezetőn

Kedd reggel történt a baleset.

Mészáros Juli
baleset

Több veszélyes buszt és trolit is találtak a BKV-nál

A Fővárosi Kormányhivatal azonnali hatállyal megtiltotta 13 busz és 5 troli közúti közlekedésben való részvételét.

Mészáros Juli
közlekedés

Mégsem szűkítik a járdákat Erzsébetvárosban parkolás miatt

Nem volt hosszú életű a határozat. Más megoldást keresnek az érintettek bevonásával.

Kiss Imola
közlekedés

Hétfőtől szünetel az első ajtós fel- és leszállás a budapesti buszokon és trolikon

Így védik a sofőröket a koronavírustól.

Sarkadi Zsolt
közlekedés

Felmondott a fénytroli sofőrje, miután a tetőn utazott egy fiatal

A BKV nem tudja, hogy elkapták volna a trolira felmászó fiatalt, a rendőrséghez nem érkezett bejelentés.

Herczeg Márk
Budapest

21 új troli áll forgalomba Budapesten

EU-s pénzből vásárolt be a főváros a légkondis, alacsonypadlós járművekből.

Horváth Bence
közlekedés

Valaki beparkolt a Dembinszky utcai trolimegállóba egy böhöm nagy hajóval

Most már tényleg itt a nyár.

Albert Ákos
közlekedés

Február 16-án lezárják az Arany János utcai trolivégállomás környékét

erdelyip
közlekedés