világ

Szijjártó Péter: „Szélsebesen változik minden, a világ, Magyarország és benne Dunakeszi is”

Miért pont Dunakeszi lenne a kivétel?

Gazda Albert
belföld

Putyin és Hszi kihagyja, Biden már megérkezett a G20-csúcsra

Újdelhiben a világ GDP-jének 90 százaléka.

Solti Hanna
külföld

193 millió ember éhezik világszerte

40 millióval több ember nélkülöz, mint 2020-ban.

Fődi Kitti
külföld

A belső Észak-Korea: Bende Balázs megtartotta győzelmi beszédét

Az ország legnagyobb fideszes hisztigépe az M1-en megmagyarázta, mi történt vasárnap.

Herczeg Márk
POLITIKA

Észak-koreai szintű agyhalál a köztévén

„A magyar kormány és szövetségesei mindent megtesznek majd, hogy a sorosisták legújabb haditerve elbukjon, így elejét lehet venni a brüsszeli maffiademokráciának.”

Herczeg Márk
Média

Akik hozzám hasonlóan szinte sosem fogyasztanak kormánymédiát, ki fognak térni a hitükből, ha megnézik ezt a közszolgálati tévéműsor-részletet

1 perc 52 másodperc Bende Balázs = a képernyőn át beugrik egy kommentelő a szobádba és két liter nyálat fröcsög az arcodra ordibálás közben.

Szily László
media

Az ember, aki értelmezi a világot a köztévé nézőinek

A magyar nemzet végtelen bölcsességének krónikása, a közmédia környékén 18 éve tevékenykedő Bende Balázs a Világ című, M1-es műsorával új szintre emelte a közszolgálatiságot.

Herczeg Márk
tévé

Már több a fertőzött a világban, mint Kínában

Látványos mértékben ugrottak meg az esetszámok főként Európában.

Tbg
egészségügy

Beszorultunk

Érezted már, hogy minden nap, minden pillanat ugyanolyan? Hogy nem történik semmi? Hogy nincs jövő, és rendszer, amiben élünk, bezárt bennünket egyetlen pillanatba? Hát, én is ezt érzem.

Sarkadi Zsolt
vélemény

Ideje beszélnünk egy kicsit a semmiről (ahogy ismerjük)

Az emberiség története a körülöttünk lévő világ megismeréséről szól. Pedig a semmi kutatása legalább ilyen érdekes, hiszen talán még kevésbé érthető.

Herczeg Márk
TUDOMÁNY

Ilyen hely most a világ, és azon belül Magyarország

Soha ekkora erők nem indultak még meg ellenünk, miközben itthon 120 éve nem volt ilyen jó a helyzet.

Herczeg Márk
POLITIKA

Kövér László a nyolcvanas évek közepe óta nem érezte ilyen rosszul magát

Nagyot gurított a házelnök: egy interjúban elmondta, hogy hülyeség azt kívánni, hogy senki ne szóljon bele a másik életébe, és a motorozáshoz hasonlította a női létet.

Sarkadi Zsolt
politika

Ez van, a felső tízezer zabálja fel a bolygót

A világ népességének leggazdagabb tíz százaléka felelős a globális széndioxid-kibocsátás feléért, míg a legszegényebb ötven százaléknak a számlájára mindössze az emisszió tizede írható.

Kovács Miklós
vilá

Szóval mennyit tudsz a gyerekekről?

Kvízünk a Gyerekek világnapjára.

luxagi
gyereksors

11 bizonyíték arra, hogy egyre jobb hely a világ

Még mielőtt a kardodba dőlnél.

anarki
csoda