Az Ond vezér útján lévő épületekben vízhiány tapasztalható, a Fővárosi Vízművek már dolgozik a hiba javításán.
Miért, eddig ő volt?
Tíz év után szabadult meg Zugló a szocialista Tóth Csaba befolyásától. Rózsa András, az új momentumos polgármester szerint a kerület volt már jobb állapotban is, ezért dolgozniuk kell megkopott renoméjának kifényesítésén.
A közélet iránt érdeklődő, konstruktív, kritikus és önkritikus budapesti polgár marad, ami jól jöhet, hiszen nemrég vádat emeltek ellene korrupció miatt.
A momentumos Rózsa Andrást Zugló polgármesterévé választották, ez volt a párt egyik egyetlen sikere a választásokon. A 444-nek azt mondta, az Orbán-rendszer lebontása érdekében tövig kell nyomni a gázt. Megkérdeztük tőle azt is, hogy nem lép-e át a Tiszába.
Miután Horváth Csaba nem vállalta a részvételt, úgy döntöttek, nem érdemes az előválasztást csonka módon megtartani.
A főpolgármester felújítaná az 1-es metró meglévő szakaszát és fejlesztené a közműhálózatot is. Bízik benne, hogy a kormány a beruházással kapcsolatban érdemben tárgyal majd a fővárossal.
A szerdai közgyűlésen várható döntés négy kerületet érint majd.
A kormány állítólag már tárgyal az építtetővel, de ezekről a tárgyalásokról se a Fővárosi Önkormányzat, se a kerületi önkormányzatok nem tudnak.
Rózsa András eddig alpolgármester is volt, erről a tisztségéről a kampány miatt most lemondott.
Az igazságügyi orvosszakértő szerint ez okozta a halálát, nem az elektromos sokkoló.
Dühösen üzenget egymásnak a helyi DK és az MSZP.
Közben a kerület MSZP-s vezetésétől is kapott egy 2 milliós megbízást.
A hírhedt képviselő előválasztási bukása óta a korábbi támogatói is szembefordultak vele. Az átrendeződés a NER helyi ingatlanprojektjeinek is betehet.
Ketten nyergeltek át Gyurcsányékhoz, így már az övék a legnagyobb frakció a zuglói önkormányzatban.