A Fidesz a többségével visszaélve már rutinszerűen lehetetleníti el nemzetbiztonsági ügyek parlamenti ellenőrzését

Mindig találnak valami okot a fideszes képviselők arra, hogy az Országgyűlés kiemelten fontos bizottságában a kormánynak kellemetlen ügyekről kérdezni se lehessen.

Haszán Zoltán
POLITIKA 2021. július 21. 14:52

150 millióért vásárol 18 Lakner László-festményt az MNB

Egy ügyvéden keresztül keresték meg a Németországban élő legendás neoavantgárd mestert. A cél egy komoly kortárs gyűjtemény kialakítása.

Szily László
MŰVÉSZET 2020. szeptember 28. 12:13

Még mindig tart az évszázad nyomozása a letelepedési kötvényes cég irodájában történt betörés ügyében

Pintér Sándor ennél többet nem árulhat el.

Urfi Péter
bűnügy 2019. december 3. 20:52

200 milliót vihettek el a kötvényes cég széfjéből

Erre lehet következtetni az Arton Capital beszámolójából, na meg arra, hogy a kötvényprogram lezárása ellenére tavaly is degeszre keresték magukat ezek a cégek.

Sarkadi Zsolt
bűnügy 2018. július 7. 8:22

A Fidesz megüzente az MSZP-nek: eszetekbe ne jusson együttműködni a Jobbikkal

Hódmezővásárhely után fideszesek azzal fenyegették a szocialistákat, ha visszalépegetnek, megnézhetik magukat.

Rényi Pál Dániel
POLITIKA 2018. március 13. 12:03

Nyomoznak az Arton-betörés ügyében, de senkit sem hallgattak ki gyanúsítottként

Nem nagyon halad a nyomozás a letelepedési kötvények árusításával foglalkozó cég betörési ügyében.

Boros Juli
belföld 2017. december 27. 10:37

Saját kulccsal, a riasztót hatástalanítva vittek el több százmilliót a letelepedési kötvényes cégtől

Egyre több jel mutat arra, hogy belsős munka lehetett a betörés az Artonnál.

Sarkadi Zsolt
bűnügy 2017. október 17. 8:00

Nagyon úgy fest, hogy Rogán Antal nem ment el a nemzetbiztonság bizottság ülésre, ahol az állítólagos "Soros-pénzelte" zavargásokról kérdeznék

A szolgálatok nem tudnak tervezett zavargásról, a bizottság meghallgatná, miről beszélt a miniszter.

Rényi Pál Dániel
POLITIKA 2017. szeptember 12. 10:40

Szél Bernadett a nemzetbiztonsági bizottság elé idézi Rogán Antalt a letelepedési kötvényes cég kirablása és a Dózsa György úti gázoló ügyben

Szeptemberben hallgathatják meg a propagandaminisztert.

erdelyip
bűnügy 2017. augusztus 23. 11:43

Rogán és Habony ügyvédje intézi az Arton ügyeit is

Ez az a letelepedési kötvényekkel foglalkozó cég, amit áprilisban kiraboltak.

Magyari Péter
gazdaság 2017. július 28. 5:27

Gyilkossági ügyeket nem kezel úgy a rendőrség, mint a letelepedési kötvényes cégnél történt betörést

A tömeges kihallgatások jogi szempontból is problémásak. A szervezeten belül egyre többen érzik úgy, hogy a valódi rendőrségi munka elől veszi el az energiát az artonos nyomozás.

erdelyip
bűnügy 2017. július 12. 4:00

Arton Capital: Nem mondunk semmit, de sok minden túlzás

A letelepedési kötvényben utazó, áprilisban kirabolt cég perekkel fenyegeti a sajtót. Elképesztően nagy nyomozásban van a rendőrség, de az Arton szerint a média hírei értéktelenek.

Magyari Péter
bűnügy 2017. július 7. 9:11

Akár több pénz is lehetett az Arton széfjében, mint amennyit bevallottak a betöréskor

A Magyar Nemzet szerint a letelepedési kötvényeket forgalmazó cég könyvelése is gyanús.

Sarkadi Zsolt
bűnügy 2017. július 4. 7:15

A letelepedési kötvények dokumentációját tartalmazó szervert is ellopták az Arton Capital irodájából

Kedd reggel írtunk arról, hogy több mint félmilliárd forinttal távoztak a tolvajok, az RTL Klub információi szerint egy fontos szerver is eltűnt.

Horváth Bence
bűnügy 2017. június 27. 18:05

Betörtek egy letelepedési kötvényt forgalmazó céghez, több mint félmilliárd forintnyi készpénzt vittek el

Az Arton Capital belvárosi irodáját fosztották ki, a rendőrség óriási erőkkel ugrott az ügyre. A letelepedési üzlettel kapcsolatos bizalmas iratokhoz is hozzáférhettek a betörők.

erdelyip
POLITIKA 2017. június 27. 6:25
GYIK Hibát jelentek Impresszum Jogi dokumentumok Médiaajánlat RSS Sütibeállítások
© 2025 Magyar Jeti Zrt.