Lavrov Trumpékat magasztalta és leszólta Európát

Az orosz külügyminiszter szerint „a világ összes tragédiája Európából eredt, vagy az európai politikának köszönhetően történt”.

Haszán Zoltán
külföld március 2. 19:06

Dermedten figyelik, hogy Trump úgy beszél, mint Putyin – világforduló élőben, Kijevből

Három éve a fronton lévő katonák szembesülnek azzal, hogy éppen magukra hagyják őket a háborúban, amiről azt hitték, a civilizált világ védelmében is vívnak. Riport az ukrán fővárosból.

Kolozsi Ádám
külföld február 20. 5:57

A brit miniszterelnök nem zárta ki, hogy békefenntartókat küldenek Ukrajnába

Keir Starmer száz évre szóló partneri megállapodást írt alá Kijevben.

Czinkóczi Sándor
háború január 16. 21:27

100 éves partnerségi megállapodást kötnek a britek és az ukránok

A megállapodás a védelem mellett kiterjed a tudomány, az energetika és a kereskedelem területére is.

Székely Sarolta
külföld január 16. 8:38

Orbán Balázs: Jó lenne, ha végre vége lenne a háborúnak és a háborúpárti hazudozásnak!

A miniszterelnök politikai tanácsadója arra reagált így, hogy megírtuk: egy műsorban azt mondta, Magyarország 56-ból tanulva nem védekezne egy orosz agresszió ellen. Szerinte „a háborús propagandasajtó vonatán nincs megállás”.

Herczeg Márk
POLITIKA 2024. szeptember 26. 13:07

Azovi védőket kaptak Kurszknál fogságba esett oroszokért az ukránok a legújabb fogolycserében

Arab közvetítéssel megy a hadifogolycsere.

Kolozsi Ádám
külföld 2024. szeptember 14. 15:58

Orosz drónbázist és kiképzőközpontot semmisíthetett meg az ukrán hadsereg

A bázis az Azovi-tenger partján, a megszállt ukrajnai Mariupollal szemben fekszik.

Solti Hanna
háború 2024. június 23. 16:35

Zelenszkij szerint már holnap tárgyalna a békéről Oroszországgal, ha Moszkva kivonul Ukrajnából

Nem minden résztvevő írta alá a békekonferencia záródokumentumát. Oroszország vasárnap pedig azt mondta, tárgyalna a békéről, csak Zelenszkij nélkül.

Székely Sarolta
háború 2024. június 16. 17:25

Az ukránok azt állítják, felrobbantottak egy orosz olajvezetéket

A cső az Azovi-tengeri kikötőben lévő tartályhajókhoz szállított kőolajtermékeket.

Kaufmann Balázs
külföld 2024. április 6. 13:33

A Kreml szerint Kijev miatt nincs béketárgyalás

Dmitrij Peszkov szerint Oroszországnak nem is elfogadhatók az olyan szabályok, amiket be kell tartaniuk, és amiket valaki más fog kidolgozni.

Herczeg Márk
háború 2024. március 29. 18:07

Rácz András: Így törték fel az ukránok az orosz tengeri blokádot

A szárazföldön az ukrán haderő szinte minden frontszakaszon védekezni és hátrálni kényszerül. A tengeren közben hatékonyan alkalmazza a Nyugattól kapott információkat és fegyvereket az orosz Fekete-tengeri Flotta ellen, és súlyos veszteségeket okoz.

Rácz András
háború 2024. február 11. 7:12

Az ukrán légvédelem stratégiailag fontos orosz katonai repülőgépeket lőtt le

Egy A-50-es felderítő repülőt és egy Il-22M11-es repülő parancsnoki központ.

Herczeg Márk
háború 2024. január 15. 14:28

Ukrán tisztviselő: Minden, ami orosz és mozog a Fekete-tengeren, jogos katonai célpont

Amíg az oroszok „terrorizálják a békés ukrán városokat és elpusztítják a gabonatárolókat”, addig nem lesznek biztonságos vizek és békés kikötők a Fekete- és az Azovi-tengeren, közölte az ukrán védelmi minisztérium.

Benics Márk
külföld 2023. augusztus 8. 8:06

Az ukrán erők megsemmisítettek egy „jelentős” orosz lőszerraktárt

Az ukrán offenzíva kis lépésekben, de halad, az oroszok viszonylag eredményesen védekeznek - állítja a brit hírszerzés.

Urfi Péter
háború 2023. június 18. 9:26

Extremitások

Extrém infláció, extrém rejtélyek, extrém napindító hírlevél.

Horváth Bence
reggel 4 2023. június 15. 7:38
GYIK Hibát jelentek Impresszum Jogi dokumentumok Médiaajánlat RSS Sütibeállítások
© 2025 Magyar Jeti Zrt.