2006-os zavargások

Ha Magyar Péter felelős politikus lenne, nem maszatolná el a gyülekezési jog csorbítását

Az állampolgároknak nem azt kell megmondani, hogy mikor és hogyan ne tiltakozzanak, épp arra kéne bátorítani őket, hogy merjenek kiállni magukért. Amikor Magyar Péter lekicsinyli a még egyelőre rendelkezésünkre álló eszközöket, sőt, egyenesen óellenzékinek titulálja azokat, pont az állampolgárok önbecsülését sérti meg.

Diószegi-Horváth Nóra
vélemény

400 ezres büntetéssel megúszta Gergényi Péter volt budapesti rendőrfőkapitány a 2006-os túlkapásokat

A Fővárosi Ítélőtábla gyakorlatilag felmentette az ártatlan embereket verő rendőrök vezetőjét.

anarki
bűnügy

Előkerült Ovi és Bajusz, akik nem egy béna politikai mese főszereplői, hanem megfigyelési dossziék

A tévészékház ostromának évfordulójához közeledve Gyurcsány Ferenc emlegette őket, mint annak bizonyítékát, hogy Orbánnak és Kövérnek közük lehetett a zavargásokhoz.

Király András
POLITIKA

Példás büntetés született a 2006-os rendőri vérengzés főhóhérainak perében

Gergényinek egy koki.

Sarkadi Zsolt
bűnügy

Elítéltek 2 rendőrt a 2006-os túlkapások miatt

Nem sietik el, na.

Sarkadi Zsolt
bűnügy

Eye candy: Gyurcsány Ferenc nagyot nyelt a bíróságon

Herczeg Márk
bűnügy

Gyurcsány Ferenc űrlényekkel szövetkezett 2006-ban a békés tüntetők ellen

Hoppál Péter sajtótájékoztatója sokkal inkább szórakoztatóipari mint politikai esemény.

erdelyip
POLITIKA

Kondorosi: Gyurcsány megkerülte a minisztériumot 2006 őszén

Gyurcsány jó viszonyban volt, és közvetlenül tárgyalt Gergényi Péter akkori budapesti főkapitánnyal – mondta a volt miniszter.

Herczeg Márk
jog

Petrétei József a 2006-os székházostromról: Fogalmam sem volt, mit kell tenni

Herczeg Márk
bűnügy

Öngyilkos lett a 2006-os rendőri akciók egyik áldozata

Cs. Attila egyik szemét gumilövedékkel lőtték ki a rendőrök.

erdelyip
bűnügy

Gergényi és Bene is tagadja bűnösségét

Az öt fővádlott meghallgatásával folytatódik csütörtökön a rendőrtábornokok pere.

Király András
bűnügy

Inkompetens parancsnokok miatt esett el a tévészékház

A 2006 őszi zavargások idején szolgáló rendőrségi vezetők elleni monstreperben a vád inkompetenciával, a felelősség eltusolásával és a brutalitás megengedésével vádol 14 rendőrt, köztük Bene Lászlót és Gergényi Pétert.

Király András
bűnügy

Stratfor: 120 izraeli katona jött Magyarországra 2006. október 23. előtt

A WikiLeaks nyilvánosságra hozta az amerikai hírszerző cég levelezését, amiből kiderült, hogy azután, hogy Gyurcsány 2006-ban Izraelben járt, „rutin terrorelhárítási gyakorlatokra” érkeztek Magyarországra izraeli katonák. A stratforosok azt is írták, hogy Gyurcsány segített eltussolni az országból rengeteg pénzt eltüntető brókerbotrányt, amihez bankárként szerintük Medgyessynek is köze volt.

Herczeg Márk
POLITIKA