2016

Dózsa László: Én sohasem voltam hazug

:DDDDDDDDDD

Herczeg Márk
igazság

A Teréz körúti robbantás vádlottjának felmentését kérte az ügyvédje

P. László védője szerint a bombával kapcsolatban több olyan szakértői vélemény is született, ami ellentmond a természet törvényeinek. „Nem látom értelmét, hogy itt legyek, mert nem akarok részt venni ebben a színjátékban” – mondta a vádlott a tárgyaláson.

Herczeg Márk
bűnügy

Erdogan győzelme után újabb 170 ember ellen adtak ki elfogatóparancsot gülenizmusra hivatkozva

Köztük van a légierő egy korábbi dandártábornoka és 30 egykori pilótája, illetve 71 további katona.

Herczeg Márk
bűnügy

2015, 2016 és 2017 volt a három legmelegebb év a 19. század vége óta

A feljegyzések kezdete óta a 18 legmelegebb év közül 17 a 21. században volt.

Herczeg Márk
időjárás

Egy éve ezen a napon csinálta ki a NER a legnagyobb magyar politikai napilapot

A később Mészáros Lőrinchez került cégnél 2016. október 8-án közölték a dolgozókkal, hogy megszűnik a Népszabadság. Azóta sokat romlott a sajtószabadság helyzete Magyarországon.

Herczeg Márk
évforduló

Belgrádban konspiráló GRU-tisztekről közöltek fotókat

Az egyiken egy orosz ügynök a 2016-os montenegrói puccskísérlet egyik szervezőjével beszélget. A Kreml tagadja, hogy Oroszország állt volna az akció mögött.

Herczeg Márk
külföld

19 tény, ami bizonyítja, hogy 2016 valójában már egy science fiction film volt

Észre sem vettük, pedig már a jövőben élünk.

Karaj Kisasszony
ÉLET

Merkel: Egyesek a parlamenti demokráciáról is a valóságot eltorzító képet festenek

A német kancellár szerint 2016 a nehéz próbatételek éve volt, de a demokrácia, a jogállam és az értékek együtt alkotják az „ellenmodellt” a terrorizmussal szemben, mert „mi együtt erősebbek vagyunk” és „a mi államunk az erősebb”.

Herczeg Márk
külföld

Soha ilyen sötét éve nem volt a szabad sajtónak Magyarországon

Közpénzek tízmilliárdjai és a médiában eddig járatlan oligarchák mozdultak meg, hogy a választási kampánynak olajozott médiagépezettel vághasson neki a Fidesz 2017-ben.

Rényi Pál Dániel
media
Videó

A kazincbarcikai utcagyerek leverte a drónunkat, Tiv Tivyt és a Fidesz kopaszait

Ezek voltak 2016-ban a 444 legsikeresebb videói.

Ács Dániel
video

Jó zenék 2016-ból, I.

Tanya Tagaq: Rape me

Magyari Péter
zene

Ez Klein Robika éve volt

Előtte, és a többi, kb. egy hétig híres magyar hős előtt tisztelgünk.

Herczeg Márk
Történelem

A 10+1 legjobb ajándék, ami idén karácsonyra adható

Vagy kapható.

anarki
életmód

Rekordot rekordra halmoz a Yahoo

2016 a Yahoo éve is lesz, ezúttal nem fél-, hanem egymilliárd felhasználói fiókjuk adatait lopták el. Ezzel másodszorra döntöttek csúcsot az évben.

Tbg
tech

Ki az a Bayer Zsolt? Honnan tudom, hogy szerelmes-e belém?

Ezt a két egymástól független kérdést rengetegen feltették a Google-nek 2016-ban.

Kulcsár Rebeka
INTERNET