Negyed évszázaddal később a kádárista propaganda több filmben is feldolgozta a pártirányvonalnak megfelelően a szabadságharc történetét. Így sikerült.
A történész reagált „az elmúlt hetekben az 56-os forradalom emlékezetével és értelmezésével kapcsolatban felmerültekre” is, amivel vélhetően Orbán Balázs védhetetlen kijelentésére és az azt övező reakciókra célozhatott.
Az állami megemlékezéssel pont egyidőben, pont ugyanoda szervez családi napot a kormány az árvízvédekezésben résztvevőknek. A jelentkezőknek állítólag azt mondták, nem lesz kötelező meghallgatni a miniszterelnököt.
A Demokrata főszerkesztője védelmébe vette Orbán Balázst, akinek „vitatott szavai” szerinte egy fontos történelmi mulasztásra világítanak rá.
Putyin új történelemkönyvet íratott.
Az idén átadott templomban szovjet szimbólumok vegyülnek a keresztekkel és gépfegyveres katonák mozaikjaira tekintő angyalok állnak a náci fegyverek fémjéből öntött padlón.
Egy új üzenet.