Hadházy Ákos és Szél Bernadett épp az MTVA székháza elé szervez tüntetést október 23-ára.
Nem működött jól a kínai kapcsolat, és az államtitkár sem mondott igazat a beszerzésekről.
Kikértük a Külügyminisztériumtól a 16 ezer darab lélegeztetőről kötött szerződéseket. Egy maláj cégtől nagyon drágán annyit vettünk, amennyi a legrosszabb vészforgatókönyvre is elég lett volna, de a külügy ezután sem állt le, és csak vásárolt és vásárolt.
Azt írja, a rendőrség rommá bírságol felelősen, a kormány ellen a véleményüket békésen kifejező állampolgárokat, miközben a veszélyhelyzetet semmibe vevő, gyűlöletet keltő és félelmet ébresztő gyűlésekről elfordítja a fejét.
Azért, mert sokat rendeltünk, és "a mennyiség nem árcsökkentő, hanem árnövelő hatással bírt".
Június 18-án megszűnt a koronavírus miatti vészhelyzet Magyarországon, de az elítélteket még mindig nem látogathatják a szeretteik. Senki sem érti, hogy miért, és senki sem tudja, hogy mikor oldják fel a korlátozást.
Megkérdeztük a rémhírterjesztéssel vádolt gyulai mozgássérült nyugdíjast, hogyan változott az élete, mióta bekerült a hírekbe. Úgy tűnik, van rosszabb egy kora reggeli rabosításnál is.
Negatív teszttel elvileg kiengednek a karanténból, de van, akinek ez így is tíz napba telt. Bürokratikus buktatók, ellentmondásos információk és jó esetben is egy hét bezártság várhat a hazaérkezőkre.
Újbuda önkormányzata például csak idén 110 millió forintot veszít el ezzel.
Sok a kérdőjel a beutazási korlátozások körül, és ez időnként vicces helyzetekhez vezet. Például annál az olvasónknál, aki egy órával azelőtt szállt le Budapesten, hogy Portugália sárgából zöld kategóriába került.
A borsodi megyei lap is a nemzetstratégiai jelentőségű Kesma-birodalom része.
A Geneplanet-ügyben házkutatást tartottak a szlovén gazdasági miniszternél is.
Már nem vádolják bűncselekménnyel az irániak nagy részét. Merkely Béla, a Semmelweis Egyetem rektora és az iráni diplomácia is próbált közvetíteni az érdekükben.
Az ÁEEK 10,8 milliós átlagáron szerzett be lélegeztetőket, a külügy 19,8 millióért. A költségvetés legnagyobb bánatára a külügy vett sokkal többet a drágább készülékekből.
A férfi a tüntetésen egy labdával megrúgott egy rendőrt, majd miután "fertőző betegség elleni védekezés elmulasztása" miatt 250 ezer forintra bírságolták, emailben azt írta a rendőrnek, hogy "a szemétséged [miatt] lehet megkereslek".