Néhány déli állam viszont még helyi törvényekkel próbálja akadályozni a hozzáférést a nem kívánt terhesség házi megszakításához.
Újabb kontroll a lengyek nők felett.
A vetéléssel és az abortusszal kapcsolatos tabukat dönti le a Minden negyedik című színdarab, amit a Radnóti Tesla Laborban mutattak be. A darabban hét nő meséli el, hogy hogyan dolgozzák fel a velük történteket, miközben a társadalomnak és az egészségügynek is tükröt tartanak.
Az egészségügyi minisztérium pontosítást küldött ki a nőgyógyászoknak az abortusztörvény értelmezésével kapcsolatban.
„Változtassuk meg a törvényt, ami nőket öl!”
A 30 éves nő hiába került kórházba, az orvosok nem voltak hajlandóak megszakítani a terhességét.
Hacsak nem Lengyelországban próbálkoznak, illegálisan.
Az új törvény értelmében a klinikák tájékoztatói is abortuszra irányuló reklámnak minősülnének.
Pedig azt nemrég helyezte hatályon kívül egy austini szövetségi bíró.
A texasi törvény lényegében ellehetetlenítette az abortuszt azzal, hogy a terhesség hatodik hetétől tiltja azt.
Nagy többséggel szavazták meg a terhességmegszakítás legalizálását.
Elindult a Demográfiai Csúcs, ahol csütörtök délelőtt befolyásos férfiak fejtik meg, miért nem szülnek eleget a nők.
December 1-jén a bírák elé került egy abortuszszabályozási kérdés.
Nem nézhetem ölbe tett kézzel, ahogy visszatérünk 1972-be - írta.
Papíron még 3-6 év börtön jár érte.