Hallgassa meg a köztársasági elnök duplaköszöntőjét: egyszerre a tavalyit és az ideit! Vesse össze tartalom és előadásmód szerint!
A köztársasági elnök szerint ez nem férne össze a társadalmi elvárásokkal.
Legalábbis a Köztársasági Elnöki Hivatal szerint. Áder János hétfőn odalátogat.
Áder János köszöntötte, és megvacsoráztatta a 80 éves Pozsgay Imrét.
A Magyar Állandó Értekezlet (Máért) XII. ülésén azt mondta: bármi lesz is a következő magyarországi parlamenti választás eredménye, az elég valószínűnek tűnik, hogy az ebben a ciklusban lefektetett alkotmányos alapok „nem lesznek fölszedhetők”.
<a href="https://444.dpb.hu/assets/ader_MIT1.jpg"><img class="size-full wp-image-67265" alt="Ha meghibásodna a Nemzeti Pajzsgenerátor vagy találat érné a Magyar Állami Hiperhajtóművet, szükség lehet R2-es egységek bevetésére, és ilyen helyzetben nélkülözhetetlenek a kitűnő kommunikációs képességekkel rendelkező Cybot Galactica 3PO sorozatú droidok. A protokollfeladatokra kifejlesztett robotok a köztársasági elnök csillagközi diplomáciai munkáját is segítik – magyarázza Szapáry György (bal oldalon, de nem ÚGY) rendkívüli és meghatalmazott nagykövet Bostonban. MTI Fotó: Bruzák Noémi" src="https://444.dpb.hu/assets/ader_MIT1.jpg" width="1920" height="2717" />