A túró rudi áfáját pedig 27-ről 18 százalékra csökkentik.
Halottak napjára valóságos törvényjavaslatdömping zúdult a kormány honlapjára, ez az egyik.
A távközlési vállalkozásoknak fejlesztésre kell fordítani a megspórolt összeget.
A honvédelmi beruházások egy részét is elhalaszthatják, a költségvetést szeptember végéig felülvizsgálják.
A két magyar férfi 400 milliós kárt okozott a költségvetésnek, most börtönbe mehetnek.
A szén-dioxid-adó július 20-án lépett hatályba, de az első két negyedévre is meg kell fizetni.
Ha már Orbán Viktor lett a Bokros Lajos-szakítószilárdságú számvizsgáló az EU-ban, érdemes megnézni, mennyire stabil és kiszámítható az a költségvetés, amiért kormányfőként ő felel. Egyszeri tételek, menet közbeni módosítás – mindent megcsinált, amit most kifogásol.
13 százalékosat. A bankbetétekre is. Az állampapírokra nem.
Utazásonként ezer forint.
Inkább ezzel spórolnának, minthogy lekapcsolnák a közvilágítást.
Évi 50 ezer építményenként.
140 milliárd forintról mondott le az állam tavaly a sport tao-kedvezmény matt.
Mivel a szabályozás még tele van zavaros, rendezendő részekkel, érdemes kivárni. De ősszel így is vagy 100 ezer régi katázó fog téblábolni, mivel nem fog könyvelőt találni – mondta Ruszin Zsolt adószakértő az ingyenes tanácsadásán.
Ezt a lépést előírja a kormánynak egy 2018-as törvény, ami nem biztosít mérlegelési jogot.
Özönlöttek a levelek felhívásunkra, melyben katások történeteire voltunk kíváncsiak. Az egyetem mellett vállalkozók, a gyereket nevelő nők és a nyugdíj mellett dolgozók is mind úgy érzik, vesztesei a változásoknak.