A budapesti orosz nagykövetnek azt írta, Hitler állítólagos származása „az interneten terjedő legrosszabb összeesküvés-elméletek egyike”.
A fasiszta Oroszország érdekes állításokkal igyekszik bizonyítani, hogy Ukrajna fasiszta ország.
A hazájukért harcoló oroszok legalább a mennyországba kerülnek – érvelnek a putyinisták.
Az új 444 Makro, az „A tiltott könyv – a Mein Kampf és a nácizmus vonzereje” szerzőjét, Ewoud Kieftet kérdeztük rasszista uszításról, utcai erőszakról és gyilkosságokról, a politikát felváltó vallási fanatizmusról, illetve arról, hogyan lehetett száz éve is megúszni a nyíltan bevallott hazudozást.
Hamarosan érkezik az „A tiltott könyv – a Mein Kampf és a nácizmus vonzereje”, a 444 MAKRO legújabb száma.
Adolf Hitler képe a törvény szerint nem önkényuralmi jelkép. A Duna-kanyar hitleristái ellen egy éve folyik egy másik nyomozás egy SS-zászló miatt.
A rendőrség kint van a helyszínen. Tavaly elhitték a háziaknak, hogy az nem is SS-jelvény, hanem egy 44-es szám volt.
És ezt videóra vették, ahogy azt is, hogy az alvó társaikat molesztálták.
A Bundeswehr egy teljes szakaszt volt kénytelen hazahívni az incidens miatt.
Federico Finchelstein argentin történész könyve arról szól, milyen kifacsart módon viszonyulnak az igazsághoz és hazugsághoz az álvalóságokat építő fasiszták és örököseik, a mai populisták.
84,88 százaléknyian szavaztak a náci diktátorról elnevezett politikusra az egykori Német Délnyugat-Afrikában.
Schein Gábor cikke. Az író szerint a hang, amelyen Demeter Szilárd beszél „a halált hozó beszédek ezer sötétségét árasztja”. „... ezen a nyelven végső soron a gyilkolás, a rutinszerűvé vált gonoszság beszél.”
Demeter Szilárd, miniszteri biztos, a Petőfi Irodalmi Múzeum főigazgatója fejtette ki a véleményét az Európai Uniót lázban tartó jogállami vitákról.
Közülük 14 embert valószínűleg ki is fognak rúgni.
A pereskedés alatt elmaradt bére és juttatásai után, illetve büntetésül.