Ongyilkosmerénylő-mellénnyel játszottak egy bunkerben.
A bicskei menekülttábortól pár száz méterre működő hipermarket árnyaltan mutatja a menekültválság és az együttélés ellentmondásait majdnem egy évvel a krízis csúcsa után.
David Gilkey, az NPR fotós újságírója és tolmácsa életét vesztette a támadásban.
A Pentagon állítja, drónnal lőtték le a talibán legerősebb vezetőjét.
A brit királynővel csevegett, ekkor dobta be az országneveket.
A támadók afgán egyenruhát viseltek.
Pakisztánba költözött a család, annyi fenyegetést kaptak.
Nem volt szándékos, inkább véletlen, jutott következtetésre a Pentagon.
Hárman már belefulladtak.
Egyre több a támadás az afgán főváros ellen, mert a terroristák új vezetője meg akarja mutatni, hogy mit tud.
Thomas de Maizière Afganisztánban elmondta, hogy Németországban nincsenek olyan paradicsomi állapotok, amiről az embercsempészek beszélniek. Több embert fognak visszaküldeni.
Egy buszt robbantottak fel.
Hiába voltak ott kínai és amerikai diplomaták is, a tálibok köszönik szépen jól haladnak Afganisztán visszafoglalásával. Nem akarnak tárgyalni.