Idén eddig 6 amerikai esett el az országban.
192 iskola ellen intéztek támadást 2018-ban.
Órák óta a több mint 60 fokos üres tartályban voltak, amikor megtalálták őket.
Az októberi választások után most először ülésezett volna a törvényhozás.
Az amerikai védelmi minisztérium költségtérítési igényt adott be, de ezt azzal söpörték le, hogy terrorszervezet finanszírozása lenne.
A kis Ahmad lábát nyolchónapos korában lőtték el a tálibok. Ötévesen végre táncolhat!
A BBC szerint három családot próbáltak visszaküldeni, de volt, akinél Strasbourg lépett közbe, egy másik családnál pedig az anya lett rosszul.
Mark Steven Domingo 26 éves afganisztáni veterán egy fehér felsőbbrendűséget hirdető csoport vasárnapi rendezvényén akart robbantani Long Beachen.
Dostum tábornok egy igazi túlélő.
Ugyanannak a családnak voltak a tagjai, egyszer már el kellett hagyniuk az otthonukat a heves harcok miatt.
Ez Tádzsikisztánban van.
Állósztrájkkal tiltakozott a Törökországba induló repülőn.
Vietnámban lesz a második randevú, jelentette be Trump évértékelő beszédében.
A hírt kivételesen már az amerikai külügyminisztérium munkatársai is megerősítették.