Mostanáig 60-ról lehetett tudni, az AP már 95-ről ír. Többeket intenzív osztályon ápolnak.
Sayed Sadaat tavaly költözött Németországba, és nem szeretne segélyekből élni.
Az Iszlám Állam helyi csoportjához többnyire azok csatlakoznak, akiknek a tálibok is túl puhák.
Azt ígérte, levadásszák a csütörtöki merénylők megbízóit.
Később kiderült, hogy csak az amerikai hadsereg semmisített meg lőszereket. A délutáni merényleteket az Iszlám Állam helyi szervezete vállalta magára.
A merénylet után több ország is leállítja a mentési akcióját.
A támadásoknak amerikai áldozatai is vannak.
A tálibok szerint legalább 11-en meghaltak.
A korábbi tálib vezetés is pont ugyanezt csinálta.
A magyarok névjegyzékében szereplő afgánok 87 százalékát sikerült kihozni.
Több mint félezer embert mentettek ki.
A brit és az ausztrál külügyminisztérium szintén figyelmeztetést adott ki „terrorcselekmények veszélyére” hivatkozva.
A külügyminiszter-helyettes szerint a lengyel kimenekítési misszió fő céljai már így is teljesültek.
Röszkére és Tompára viszik őket.
A csúcstalálkozó után Angela Merkel azt mondta, az Afganisztánból a szomszédos országokba irányuló migráció „pillanatnyilag nem akut téma”.