Afganisztán új tálib vezetői közölték, hogy augusztus 31-ig be kell fejezni minden külföldi evakuálását az országból.
Minden irányból hatalmas dugók látszanak.
Biden az egyik legtapasztaltabb diplomatáját küldte a tálibokhoz. Valószínűleg a kivonulás határidejéről volt szó.
Hiteles jelentéseket kaptak az Afganisztánban elkövetett súlyos jogsértésekről.
Egyénenként változhat, hogy ki milyen státuszt kap az Idegenrendészeti Főigazgatóságtól.
A nőket már eltüntették a képernyőről, a lapok öncenzúrát gyakorolva mellőznek minden cikket, amiben vélemény vagy bírálat lenne. És már azok is elmenekültek, akik az újságírók elleni jogsértéseket tartják számon.
Érkezésük után személyenként újabb hideg élelmiszercsomagot és a járványügyi helyzethez igazodó egészségügyi, higiéniai és tisztálkodási csomagot kaptak – közölte a Belügyminisztérium.
A szóvivő szerint álhír, hogy felkutatnák a kollaboránsnak vélt embereket, és a nőknek sincs mitől tartaniuk, elég, ha hidzsábot viselnek.
Még mindig vannak ott magyarok. Rajtuk kívül százas nagyságrendben hozna el a kormány olyan afgánokat és családjaikat, akik korábban a magyarokat segítették.
Nem tudni, a tálibokhoz tartozott-e.
A tálibok pedig jelezték nekik, hogy az al-Kaida már nincs jelen az országban.
Az amerikai külügy szerint a család biztonságban van a kabuli reptéren.
Ahmad Maszúd, a Pandzssir-völgy vezetője nem akarta megadni magát a táliboknak.
Magyarokat, a magyarokkal együttműködő afgánokat és külföldieket hoz.
A védelmi miniszter szerint ez a kötelességük a brit misszió munkáját korábban segítő afgánok felé.