Az izraeli sztártörténészt a globális együttműködések buktatóiról, a mesterséges intelligencia és a biotechnológia veszedelmeiről kérdeztük. Villáminterjú.
Egy kaliforniai kutatóintézet szakít is a hagyománnyal, és a jövőben inkább nem publikálják azonnal kutatásaikat. Komoly vita indult arról, hogy terheli-e erkölcsi felelősség a mesterséges intelligenciát kutató mérnököket.
Újabb lépéssel közelebb került Kína a tökéletes AI-megfigyelőállam kiépítése felé.
Izgalmas elméleti vita indult meg angolszász jogászok között, hogy lehet-e automatizálni a bíráskodást.
Azért így is volt vele meló bőven.
És hamarosan milliókért árverezik el az egyik legmenőbb aukción.
A robot átlagosan 4,45 másodperc alatt találja meg az emberekkel teli rajzokon a piros-fehér csíkos pulóverbe öltözött Waldót, vagyis "a legtöbb ötévesnél gyorsabban".
Az IBM Research Zurich gépi tanulással foglalkozó kutatómérnöke szerint a kutatók kezdik jobban érteni a deep learning határait, de ez távolról sem jelenti, hogy az ötlettel komoly baj lenne — ahogy azt sem gondolhatta senki, hogy ez lesz a végső megoldás.
A kutyaszerű SpotMini pedig borzasztó ügyesen kerüli ki a tereptárgyakat.
A beszélgetőpartnernek nyilvánvalóan nem volt fogalma arról, hogy egy robottal beszélget.
A SenseTime 600 millió dollárt szedett össze a legutóbbi befektetési körben, 4,5 milliárd dollárra becsülik az értékét.
Sean Gourley a mesterséges intelligencia által generált Fake News 2.0 korszakára figyelmeztetett.
Kitalálja, mit válaszolnál és össze is hozza a választ. Nagy kérdés, mi lesz, ha már csak kizárólag a barátaink telefonján lévő AI-k fognak beszélgetni a mi telefonunkat ellenőrző AI-val.
Már ott tartunk, hogy egy algoritmus négy óra alatt megtanul sakkozni, majd megveri a világ legjobb sakkszoftverét. És elképzelni se tudjuk, mi vár még ránk.
Az előadásban az Amnesty egyik reklámfilmje is szerepelt, a tanár pedig felhozta, hogy a szervezetet Soros támogatja, és ezen el kellene gondolkodni.